Gánti Bence - A buddhizmus lélektana, spiritualitása, irányzatai című könyvéből valók az alábbi gondolatok:
„A
buddhizmus lényege a szellemi felébredés vagy megvilágosodás (nirvána), amely
minden ember számára elérhető. A felébredés tanát és a hozzá vezető utat (dharma),
amelyet modern szóval buddhista spiritualistásnak nevezhetünk, a pszichénk
működésének tana, az egyik legteljesebb keleti pszichológiai-rendszer egészíti
ki. A buddhista pszichológiát és spiritualistást sem elméleti spekuláció a
valóságról, sem a megfigyelőtől független, más emberek külső megfigyelésén
(empíria) alapuló nyugati tudomány nem befolyásolja. A buddhizmusban a megfigyelő
személye önmagára irányul, a gyakorló önmagát figyeli meg. A „tudós” saját
elméjét kutatja, közvetlen belső szemlélődéssel ismeri fel saját elméje és
ezáltal a lét működését és transzcendens forrását, megismerve önmagát s ezen át
a világot. A gyakorló jutalma nemcsak a megvilágosodás élménye, a lét végső
megértése, hanem személyisége átalakulása, nemesedése is. Noha a vallások
beszélnek arról, hogy erkölcsösnek és jó embernek kellene lenni, de ez
megvalósíthatatlan meditációs gyakorlatok nélkül, melyek lényege a mentális
nyugalom és koncentráció kialakítása, a tudat megtisztítása és transzcendens bölcsesség
kialakítása, mely számos meditációs élményen át elvezet a végső nagy
felébredésig. A nyugati ember elsősorban a XX. Század második felében, a
modernitás érdemeinek élvezet után, annak egyoldalú materializmusából felébredve, posztmodern keresőként
fordult a buddhizmus felé és fedezte fel azt újra, míg a keletiek 2500 éven át
fenntartották a mai napig ezt a csodálatos gyakorlati ösvényt. A buddhista
gyakorlónak nem kell vallásosnak lennie, sem szembehelyezkednie más vallásokkal
vagy akár a tudományos világképpel. A buddhista rendszer a többi vallások
lényegét valósítja meg és megfér a tudomány mellett is.”
…
„Úgy
éreztem, hogy minden vallás lényegéhez jutottam anélkül, hogy vallásos
lennék. …. Utána még hetekig nagy volt a
béke bennem, egyszerűen nem érintettek mások dühös és egoista megnyilvánulásai,
nem azért, mert spirituálisan eldöntöttem, hogy semleges leszek és leküzdöttem
az indulatos reakcióimat, hanem azért, mert egyszerűen nem jelentek meg bennem
indulatos reakciók. A meditáció átrendezte az agyamat. Ez a lényegi különbség a
vallás és meditáció között. A vallásban előírunk magunknak nagy szentektől
kölcsönzött elveket és minőségeket, amiket aztán önküzdéssel próbálunk elérni,
de az egyenleg sokszor csak nagyobb elfojtás, önmagunkkal folytatott titkos
küzdelem és spirituális szereppróbálgatás. A meditációnál egy idő után
abbahagyjuk az önküzdést, és magától megvalósul mindaz, amit minden vallás
céloz, mégpedig azért, mert a tudat eredeti, spontán természete nyilvánul meg
anélkül, hogy neurotikus csomókat kötnénk rá. Így az igazi vallásos emberek
meditáló emberek, akkor is, ha a „hivatalos” vallásos emberek olykor
ellenségesen tekintenek rájuk. Ahogy felnövünk, s ahogy az élet hullámhegyeit,
– és völgyeit éljük, egyre csak csomókat kötünk a tudatunkra, míg végül egy
kellemesre szocializált görcssé válunk belül. Erre vallási kényszerből az
önküzdéssel további merevítéseket építhetünk ki. A meditációban viszont az
történik, hogy leülünk, és abbahagyunk minden tudati öncsomózást, próbálkozást,
erőlködést, önnevelést és önküzdést. Csak megfigyeljük magunkat. Ennek hatására
minden tudati csomó, görcs és beidegződés felszínre jön, és ha nem reagálunk,
csak elfogadóan figyeljük, akkor el is megy tőlünk, magától megtisztul a
tudatunk. Amikor pedig megtisztult, akkor az a tudati alap ragyog bennünk és
rajtunk át a világra, amely a csomókötés előtt volt, és alatta ott is maradt a
tudat eredeti természete, ami nem más, mint béke, szeretet, bölcsesség és erő.
Ezért nem csoda, hogy minden vallás lényege ugyanarról szól, hiszen minden
vallásalapító szent ugyanoda jutott, amikor elvonult a pusztába (Krisztus), a
barlangba (Mohamed) vagy az erdőbe (Buddha), és kiengedte a gőzt, a társadalmi
görcsöt a fejéből és a szívéből. Vegyük észre, hogy minden vallási szent, akire
hivatkozunk, elvonult, gyakorolt. Vagyis a tudat természetét, a lélek működését
illetően ugyanolyan emberek voltak, mint mi, és nekünk is ugyanazt az utat kell
követnünk, ha olyanokká akarunk válni, mint ők. A különbség az, hogy ők adottsággal
rendelkeztek, amit magyarázhatunk előző életek gyakorlásaiból felgyülemlett, a
megvilágosodásra hajlamosító karmákkal vagy egyszerűen Isten áldásával."
…
"A
másik jó a dolog a Goenka-féle hagyományban, hogy a legkevésbé vallásos, így a
legjobban illik a nyugati modern materialista vagy posztmodern „újra
spirituális, de nem vallásos”, független kereső emberhez. Nem kell buddhistává
válni. … Ebben az iskolában nincsen térítés, nincsenek rituálék, szobrok
kellékek, „bűvészkedés”. Ilyen kurzusokon részt vesznek teisták és ateisták,
keletiek és nyugatiak, buddhisták, zsidók keresztények, mindenféle emberek. A
módszer ugyanis tisztán a belső önmegfigyeléssel és a valóság megfigyelésével
foglalkozik egy 2500 éves módszert használva, amit töretlenül adtak át a
mester-tanítvány élő láncolaton keresztül Buddha óta napjainkig.”
