Baranya

Amikor a fiúk beültek autóikba, még nem tudták, hogy mekkora szerencséjük lesz az időjárással. Egyikük egész héten azon törte a fejét, hogy mi lesz akkor, ha éppen pénteken kezd el esni az eső, amely nyilvánvalóan elmosná a biciklitúrát, legalábbis annak első napját, amit pedig már régóta terveztek. Nem csak az első napot, hanem a másodikat is és a harmadikat is. Ő volt a cidriző. A cidriző azon is járatta az eszét magában az időjárás mellett, nehogy baleset érje őt, vagy valamelyiküket a csapatból. Eljátszotta magában, milyen egy bicikliről leesni és mozdulatlanná válni, milyen az, amikor az ember nem tud magáról; és elkezdte magát kívülről szemlélni, szigorúan csak a fejében. Gondolatai között játszott el a halálával, a pillanattal, amint éppen elüti egy autó és az ő izmos, szép testéből elszáll az élet és rongydarabként, természetellenes nyakatekertségben bukfencezik bele az árokba, hogy ott a mozgás után megpihenve örökre kilépjen a testéből. És látja magát kívülről és nem sajnálja magát és megnyugszik, és semmi sem fáj, itt minden más, és nem vágyik vissza és látja a társait szörnyülködni és nem érti őket, megkérdezné tőlük, mi a baj és mondaná, nincs baj fiúk, semmit sem tudtok és eddig én sem tudtam.

Mindebből nem lett semmi. Ez csak gondolat volt, cidrizés. Senkit sem ütöttek el és már előre tudta, hogy majd nem ütnek el senkit, mert eleve a legrosszabbra készült, és megfigyelte, ha arra nagyon figyel, ha minden erejével arra figyel és előre átéli a legrosszabbat (vagy azt, amiről azt gondolja, hogy az a legrosszabb), akkor az a valóságban nem történik meg, hanem legfeljebb valami kisebb, elviselhetőbb baj, vagy éppenséggel semmilyen baj. Ez régi tapasztalás volt a részéről. Mivel tehát annyira be volt szarva, mint egy kisnyúl, pontosan tudta, hogy a túra kiválóan fog sikerülni, mert, ha be van szarva előre, akkor mindig kiválóan sikerülnek a dolgok. Elég hamar rájött az élet némely alapvető igazságára, melyek között ez kiemelkedő helyet foglalt el.

Így is lett! Sikerült az evés, az ivás, a tekerés, a társasjáték, a fürdés a nagy medencében, a látogatás, és persze az újbóli (és újbóli) ivás. Képek, dombok, völgyek, emelkedők, lejtők, pálinka, erdők, szőlőültetvények, szőlőszemek, viccek, halastavak, halastóból kiugró hal, a le-nem-aratott-kukoricatábla, kutyák, macskák, a Tenkes kapitánya, dél-koreai filmekről szóló beszámoló, le nem nyírt füvű útpadka, elmélkedés Szent László királyunk nagyapja személyéről; a légszomj mellett ezek töltötték be a rendelkezésre álló üres időt abban a két és fél napban, amely a barátokkal együtt  eltöltve pillanatok alatt múlt el. 

Írhatnék részleteket. Színezhetnék. Elmondhatnám, hol volt a sulyok elvetve, illetve miért nem volt a sulyok elvetve, de semmi kedvem most ehhez. Biztosan azért nem, mert most esik az eső, és ilyenkor más minden. Más, mint a biciklizés Baranya falvaiban a pincesorok mellett, ahol a kutyák sem csak vonyítani tudnak.