Józsefet nagyon zavarta egy eset.
Mivel lelkiismeretes volt, ezért eszébe sem jutott, hogy ne lássa el a képviseletet
azok után, ami pénteken történt. Az a nap is a reggellel kezdődött, de nem a
kényelmes lassú felkeléssel, hanem kényelmetlen gyors felkeléssel, az óra
folyamatos figyelemmel kísérésével, hogy a korai időpont ellenére elérjen a
tárgyalóhoz, ami a város másik felén volt. Nem szerette ezeket a napokat.
Szeretett reggel kényelmesen ébredni. Megfigyelte, hogy az utóbbi időben a
reggeli gondolatai mások voltak, mint korábban. A félálom akkoriban már
megtette hatását és egészen világosan látott meg olyan igazságokat, melyeket
korábban nem vett észre. Idővel rájött arra, hogy agya reggelente az álom és az
ébrenlét határán másként működik. Az egyik reggel például egy soha nem hallott
verset látott. Azért mondom, látta a verset, mert benne volt a
versben, majdnem eggyé vált vele, és azért csak majdnem mert egyszerre kívülről
látta benne magát a vers lényegében, a vers mondandójában és ez örömet okozott neki. Azért nem látta korábban ezt a verset, mert akkor, ott
reggel a párnák között maga költötte. Erőlködés nélkül; jöttek a szavak, a ritmus és már majdnem művésznek gondolta magát. A vers azonban nem maradt
meg, egyetlen sora sem és egyetlen tanulsága sem, pedig abban egészen
biztos volt még napokkal később is, hogy nagyon fontos mondanivalója volt annak
a versnek, mely akkor ott a párnák között napnál világosabban látta, hogy ezen a földi léten minden
lelassul és az a káprázat, amelyet életnek hívunk, milyen
nevetségesen csalóka. Azzal a félálomban előjött verssel elmerült egy olyan világban,
melyet éberen soha nem látott, hallott, tapintott, szagolt, vagy érzékelt
bármilyen módon. A versből csak egyvalami maradt meg néhány napig. Az pedig az édes
hangulata volt. Ez nagyon zavarta, mert nem találta meg a szavakat arra, hogy
leírja a verset, vagy szavakkal valahogyan kifejezze a hangulatot és újra
ugyanolyan élesen és bármikor átélhesse azt a hangulatot. Azon gondolkodott, hogy
talán nincsenek is erre szavak. Ekkor ráérzett arra a korlátoltságra, mely azon
emberek sajátja, akik úgy gondolják, tudnak valamit, de semmilyen eszközük
nincs arra, hogy ezt kifejezzék. József rájött arra, hogy nem művész. Várta az estéket, az
elalvást és várta az álmait és azokat a reggeleket, amelyeken talán újra
felbukkan az a különös, édes vers.
Nem örült, hogy azon a
pénteken is korán kell kelnie. Attól félt, hogy talán éppen azon a reggelen
találkozik a verssel. Az ébredés azonban olyan korán és hirtelen érkezett az
ébresztőórájának köszönhetően, hogy eszébe sem jutott félelme. Az események ezt
követően a rendes mederben zajlottak. Kávé, kaukázusi kefir, mákos zsemle,
autó, metró, gyaloglás, közben zenehallgatás a bírósági tárgyalás helyszínére az
október reggeli Budapest néhány szürke utcáján át. Majd megérkezés a
helyszínre.
Két nőt látott az épület
bejáratánál. Az egyik Cs. volt, a másikat nem ismerte. Amint odaért, rögtön
megérezte, hogy az ismeretlen nő aznap reggel már ivott alkoholt és megérezte,
hogy öntudatos és akarnok, tudása nem nagy, de az igazáról meg van győződve,
ezért észérvekkel talán nem is lehet hatni rá. Ez az első benyomás volt, amikor
még azzal sem volt tisztában, hogy kell-e egyáltalán bármivel is hatni az idegen nőre és,
hogy miért van ott Cs.-vel. Nem csalatkozott. Az ismeretlen maroknyi jogi
tudásával és hatalmas öntudatával támadt rá, aki nem készült fel
semmiféle támadásra aznap reggel, hiszen meg volt győződve arról, hogy az ügy
el van látva és jól van ellátva és bízott abban, hogy a nő, akit József már
ismert és, aki az ügyfele volt, ezzel tisztában is van, noha ennek soha semmilyen
jelét nem adta. „Tanú szeretnék lenni, vagy be szeretnék avatkozni a perbe.” –
mondta az ismeretlen nő hirtelen, amint meglátta őt. „Miért, de hát ön kicsoda?”
– kérdezte József. „Annak nincs jelentősége, tanú szeretnék lenni, vagy be
szeretnék avatkozni perbe, mondta az ügyvédem, hogy ehhez jogom van.” – ismételte
az ismeretlen nő. „Asszonyom van fogalma arról, hogy mit jelent az, hogy
beavatkozik a perbe valaki, most, hogy eljárás végén vagyunk, és lehetséges,
hogy ítélet születik éppen ma? Egyáltalán miért akar beavatkozni?” – kérdezte
József. „Szeretném, ha Cs. megnyerné a pert, mert az nekem is az
érdekemben áll. Segíteni szeretnék. Azt mondok, amit maga mond, hogy mondjak. Különben
mindent tudok az ügyről.” – mondta az ismeretlen nő. „Ez nem így megy
asszonyom. Most látom magát először, azt sem tudom, hogy ön kicsoda, azt sem,
hogy mit tud az ügyről meg erről a perről. Tudja, nálam egészen másként megy
egy tanú beidéztetése. Öt perc múlva kezdődik a tárgyalás és én semmit sem
tudok a maga vallomásáról. Eltelt öt hónap az utolsó tárgyalás óta, hol volt
maga ebben az öt hónapban?” – kérdezte József. „Látja ez a baj, nem keresett
engem, pedig ideje, az lett volna rá. Mit csinált az ebben az öt hónapban? Itt
vagyunk a tárgyalás előtt öt perccel és maga nem keresett engem.” – mondta az
ismeretlen nő. József érezte, hogy ismét fegyelmezett. Olyan fegyelmezettséget
érzett magán, ami akkor tört rá korábban, amikor csak egy vékony hajszál
választotta el attól, hogy ne ismerjen magára, amikor kizökken az idő,
kizökkennek a gondolatok és úgy elönti a düh, hogy nem tud uralkodni magán.
Sajnálta ezt a reggelt. Inkább maradt volna a verset várva a puha ágyban.
Ehelyett a sorsa ezzel az ismeretlen nővel hozta össze, akinek maroknyi a jogi
tudása és hatalmas az öntudata. „Mit nekem ez? Mondja el, amit akar, hiszen
nyilvánvaló, hogy együtt van Cs.-vel, ő hozta ide, nyilván nem véletlenül,
nyilván azért, hogy elmondja, amit akar ezen a tárgyaláson. Bármit is mond,
talán nagyobb baj lesz abból, ha nem mondhatja el, amiért ide jött, mintha elmondja,
de csakis, szigorúan tanúként, nem beavatkozóként, mert az nyilván elhúzná a
pert, ezen kívül fogalmam sincs arról a jogi érdekről, ami Cs.
pernyertességéhez fűződik, de lehet, hogy ő sem tudja. Na, nem, csakis tanúként hallgathatjuk meg, az talán
a kisebbik rossz. Különösen, ha elveszítjük a pert, mert ebben az esetben
nyilván eszükbe jutna, hogy azért veszítettük el, mert ő nem segíthetett. Ekkor
nyilván én lennék a bűnbak. Nem, az nem leszek. Mondja el csak, amit akar.” –
futottak át a gondolatok József agyán és ezzel fordult az ismeretlen nőhöz.
„Mit tud asszonyom? – kérdezte József. „Mindent tudok. Amit csak akar, azt
mindet tudom. Mit mondjak?” – felelte az ismeretlen nő. „Én nem mondhatom meg
magának, hogy mit tud.” – felelte József. „Mondja meg, és azt mondom.” – mondta
az ismeretlen nő. „Amit mondani tudok az az, asszonyom, hogy nem így mennek a
dolgok. Még egyszer kérdem, mit tud az ügyről” – kérdezte József újra. „Na, jó
amikor a létrejött a kölcsön…” – kezdte az ismeretlen nő. „Ezt a szót felejtse
el asszonyom! Az egész ügy arról szól részben, hogy nem volt kölcsön, azért
küzdünk már két éve, hogy ezt a bíróság is így lássa.” – vágott a szavába József.
„Jó, akkor nem volt kölcsön, de akkor mi volt?” – kérdezte az ismeretlen nő.
„Mondja azt, hogy megbeszélés volt, de most már be kell menni, mert kezdődik a
tárgyalás.” – mondta József. A tárgyalóhoz menet József azon gondolkodott, hogy
Cs.-nek miért nem volt egy árva szava sem az előbbi beszélgetéshez, miért nem
védte meg őt, miért hagyta, hogy ez a neki ismeretlen nő megpróbálja őt
megalázni, miközben olyan szavakat használt, ami eddig ne volt jellemző. "Miért volt Cs. közönyös? Miért nem fontos neki, hogy ne érezzem
magam egy kicsit sem rosszul? Hiszen láthatta, hogy nem jutottam dűlőre az ismeretlen nővel.
Drága Cs., eltelt öt hónap. Nem hívott fel, idehozza ezt az alkoholszagú
ismeretlen nőt nekem, aki erőszakos velem és, amit tud, azt rosszul tudja az
ügy szempontjából. Nem baj, mondja csak el, amit tud és úgy, ahogyan tudja. Drága
Cs., különben meg még ki sem fizetett, pedig abban maradtunk, hogy októberben visszatérünk
rá. Én úgy gondoltam, hogy a tárgyalás előtt, nem utána. Cs. miért gondolja
úgy, hogy a tárgyalás után beszéljünk erről a kérdésről: Miért? Milyen nő maga?
Kényelmetlen helyzetbe hoz, ráadásul a tanújával esetleg veszélybe sodorja,
amit eddig elértünk ebben a perben és még nem is fizet, vagy ez az eszébe sem
jutott? Tényleg, milyen nő maga Cs.? Milyen nő maga? Majd más megoldja maga helyett a
bajait? Majd én oldjam meg ezt az ügyet? Majd az ismeretlen nő oldja meg, akit
idehozott a nyakamra és, maguk miatt kénytelen vagyok szembemenni magammal?
Milyen nő maga Cs.? Milyen?” – ilyen gondolatok jártak
József fejében miközben az ismeretlen nőnek világosan elmondta, hogy, amikor
olyan kérdést kap, amire a válasz „igen”, akkor válaszoljon ezzel a szóval,
amikor pedig olyan kérdést kap, amire a válasz az, hogy „nem”, akkor pedig
válaszoljon ezzel a szóval, továbbá e szavak után „mert”-el kezdődő
mellékmondatba ne bonyolódjon bele, mert abból csak baj lesz.
A tárgyalás gyors volt és drámai.
Az ismeretlen nő mindent elrontott. Kimondta a szót, amit nem lett volna szabad
kimondania, továbbá mellékmondatokba bonyolódott, melyre kérdéseket kapott a
bírótól és a végén úgy összezavarodott, hogy már maga sem tudta, hogy mit
beszél. A pert elvesztették. József nem érzett elégtételt, miszerint „tessék,
megkapták hölgyeim, a tanú elmondta, amit tudott, vagy nem tudott”. Józsefet
emiatt inkább szomorúság töltötte el. Nem Cs. miatt. A jobb sorsra érdemes ügy
miatt, amit a szeme előtt tettek tönkre. Mindehhez képest hangyányinak érezte,
hogy újból elfelejtették kifizetni. Később persze ez is a helyére került és
rájött, hogy mi zavarja roppantul abban, hogy nem fizettek neki megbízási
díjat. Az zavarta, hogy Cs. nem adta meg a lehetőséget, hogy ő döntse el,
hogy munkadíj nélkül lássa el a képviseletet. Nem a kenyerét vették el, hanem a
döntése szabadságát - és ezt József porig alázónak érezte. Szerette volna
eldönteni, hogy a barátja barátjának az ügyét a barátjára tekintettel milyen
feltételek szerint látja el. De így? A
maga torz természetességével egy nyomorult kérdés nélkül ingyen? Pedig a kérdés nem
lett volna bonyolult: mennyivel tartozom eddig?
József nagyon vágyott a versre,
arra vágyott, hogy visszajöjjön egy átaludt éjszaka után egy reggelen,
amikor a dunyha alatt meleg van és ezen kívül nincs semmi más, csak ő és a vers. Aztán
jöhet az ébredés. Azon a pénteken csak az ébredés volt.
