Flow

„Az az ember, aki emlékszik történetekre, versekre, dalszövegekre, sporteredményekre, kémiai képletekre, matematikai műveletekre, történelmi évszámokra, bibliai idézetekre és bölcs mondásokra, előnyösebb helyzetben van, mint az, aki ezt a készséget nem fejlesztette ki magában. Tudata ugyanis nem függ attól a rendtől, amelyet környezete vagy biztosít számára, vagy nem. Mindig el tudja szórakoztatni saját magát és értelmet lel saját gondolatai világában. Míg másoknak külső ingerekre – tévére, olvasásra, beszélgetésre, vagy drogokra – van szükségük, hogy az elméjük ne kalandozzon el a káosz felé, az az ember, akinek az emlékezete tömve van információmintákkal, autonóm és önálló személyiség. Mi több, az ilyen ember társaságnak is sokkal kellemesebb, mert megoszthatja másokkal a tudatában rejlő információt, és így azoknak a tudatában is rendet teremt, akikkel kapcsolatba kerül.” (Csíkszentmihályi Mihály – Flow)

Nyelvrokonság és hunhagyomány

Mennyire aktuális ma is...: „Régóta nem esett annyi szó a magyar őstörténetről, mint az utóbbi években. A forrásoktól, de még a legelemibb alapismeretektől is magukat gondosan távol tartó lelkes rajongók őstörténeti művekkel árasztják el a könyvpiacot, társadalmi folyóiratok vitáznak tudománytól eleve távol álló napilapok ankétoznak a magyar előidők alapvető kérdéseiről. A művelt magyar nagyközönség pedig tétován botladozik a délibábkergetőknek, a megszállott sámánkodóknak, a napi politika Sancho Pansáinak egyéni gusztusához, világnézetéhez szabott, egymással homlokegyenest ellenkező „elméletei” közt, és reménytelenül, kielégítetlenül keresi továbbra is a feleletet a nagy kérdésre: kik is vagyunk, honnan is jöttünk?” – Ligeti Lajos mongolista-turkológus-sinológus előszava a Magyarság őstörténete című tanulmánykötethez, 1943. Az idézetet Sándor Klára Nyelvrokonság és hunhagyomány című könyvében (Typotex Kiadó, 2011) olvastam. Sándor a kérdéshez szakavatottan, nagy tudással közelít nyelvtörténeti és művelődéstörténeti aspektusból. Terjedelmes munka, tele sok izgalmas megállapítással. A nemzeti hagyomány hívei is olvashatják és olvassák is el, bár meglehet, ők máshoz vannak szokva.

Iromány oroszul - Vagyim Korozevics Vaszlovszkij

Vaszlovszkijék a szomszéd kerületben, Ilicsinában, az Akagyemik Mahmatov utcában laktak egy régi, emeletes faépületben szerény körülmények között. A faházat még a forradalom előtt építtette egy Csinidze nevű grúz, hogy a nem messze lévő fa-feldogozó üzeme mordvin munkásainak és családjainak a szállást biztosítsa. Ezek az emberek évtizedekig koptatták a faház lépcsőit, a lépcsők korlátjait, a lépcsőfordulók keresztfáit és ajtófélfáit. Gyermekek születettek, nőttek fel és haltak meg itt. Az élettel együtt eltűntek e régi sorsok. A családfő Vagyim Korozevics Vaszlovszkij mérnök minderről csak annyit tudott, hogy régen is éltek a házban emberek, mert látta a kopást mindenütt, de erről ennyi elég is volt neki. Megvolt a maga baja. Vagyim Korozevics ugyanis gyomorbajos volt, legalábbis azt hitte magáról, amíg az Akagyemik Kozorkovszkij kórházban ki nem derítették, hogy epebaja van. Pontosabban egyre több és egyre nagyobb epeköve volt, melyek évek óta kínozták. E kínokat Vagyim Korozevics felesége Ilja asszony próbálta enyhíteni a tőle elvárható legnagyobb odaadással, mely abban nyilvánult meg, hogy férjét négykézláb állította és gondos kezeivel a férje lefelé lógó hasát aluról felfelé nyomogatta. Ez eleinte – legalábbis azt hitték – véglegesen megoldja a problémát, mert a fájdalom egy idő múlva mindig megszűnt. Sokszor és hosszú időn keresztül szűnt meg így a fájdalom, de egy ideje egyre tovább tartott a nyomogatás és egyre rövidebb ideig tartott a fájdalommentes időszak. Egy téli napon aztán nem akart elmúlni, akárhogy is nyomogatta Ilja asszony azt a hasat és ezen a napon fordult elő először, hogy a nyomogatás során Vagyim Korozevics egyszer sem szellentett. Ez lett igazán gyanús és ez váltott ki olyan izgalmat, mely miatt mindkettejük arca először döbbenetet, majd halálfélelmet tükrözött. Eddig bárhogy is próbálták elkerülni a kórházi kivizsgálást, most ez egyszer megértették, hogy ez így nem mehet tovább. Ilja asszony szólt a szomszéd fiának, Vityának, hogy kerítsen hamarjában valamilyen járművet, amivel Vagyim Korozevicset az Akagyemik Kozorkovszkij kórházba vihetik. Ez abban az időben nem volt egyszerű, mert korántsem volt annyira természetes, hogy egy ember szállítására alkalmas eszköz hamarjában rendelkezésre álljon. Vitya azonban ügyes fiú volt és megkérte a 22-es számú közlekedési vállalatnál dolgozó gyerekkori barátját, Volkovot – aki három háztömbnyire lakott -, hogy segítsen a nagybeteg Vagyim Korozevicsen. Szerencsére azon a hétvégén Volkov Molotov típusú tehergépkocsija a 22-es számú közlekedési vállalat gépszíne teljes átépítése miatt Volkovék háza előtt állt, így nem volt akadálya annak, hogy Vagyim Korozevics a teherautó platóján négykézláb állva, Ilja asszony folyamatos bíztatása mellett bezötykölődjön az Akagyemik Kozorkovszkij kórházba. Mondanom sem kell, hogy a zötykölődés Ilja asszony kezével együtt sem segített Vagyim Korozevicsen. Még néhány órának el kellett telnie, míg a kín meghozta gyümölcsét és Vagyim Korozevics megkönnyebbülhetett. A kórházban a fájdalmai ugyan nem szűntek meg teljesen, de egy idő után legalább tanújelét adhatta a siker-teli persztaltikus mozgások fellett érzett őszinte és megkönnyebbült örömének, mely döbbent tekintetektől övezett eleinte hangos, majd fokozatosan elhaló sóhajtásban nyilvánult meg.

Az élet apró örömei, mondhatnánk, de nincs jogunk még csak véleményt sem mondani, mert nem mi éltük át, amit ő élt át azon a téli napon az Akagyemik Kozorkovszkij kórházban a műtétje előtt.

Fiesta

      

Befejeztem ma Hemingwaytől a „Fiesta”-t (korábbi fordítás szerinti címe: Különös társaság, eredeti címe: The Sun Also Rises). Igazi mestermunka! Úgy olvastam eleve, hogy keressem benne a feszültséget, amit végül könnyen megtaláltam. A teljesen lecsupaszított, jelzőkkel roppant „silányan” ellátott fogalmazásmódban, a cirkalmak teljes hiányában, a felszínesnek tűnő dialógusokban, a párizsi események banalitásában, a francia és a spanyol élmények közötti különbségben és a rengeteg alkoholban végig ott parázslott a feszültség; valami nagy titok, amely minden szereplőt átitatott és közös sorsba kovácsolt. Néha, mint amikor egy szeles napon néhány pillanatra a felhők mögül felbukkan a Nap, hogy gyorsan el is tűnjön, úgy bukik ki elejtett mondatokban ez a titok: a háború; hogy azután ugyanolyan gyorsan, ahogy felbukkant, „szemérmesen” újra eltűnjön a közönyös mondatok tengerében. Jake és Brett élhettek volna együtt is, az nyilvánvaló, hogy szerették egymást, de mindkettejüket – máshogyan ugyan – kiforgatta magából a titok. Mintha a világ fordult volna ki a sarkából lelkeikben. Ez mindegyik, a társaságba tartozó szereplőről elmondható, melyet mesterien fokoz Hemingway annak bemutatásával, hogy hőseink milyen távolságtartóan, néha közönyösen figyelik a körülöttük zajló eseményeket. Mintha semmihez nem lenne semmi közük – mint, akik éppen kihevernek valami borzalmat, de ez még nem sikerült. Furcsán élik meg a barátságot, a gyűlöletet, a szeretetet, a szerelmet; úgy tűnik egyiket sem veszik komolyan, pedig nagyon szeretnék. Ezt leírni, érzékeltetni, erre rávezetni az olvasót: művészet!

Eric képeslapja

Ma kaptunk egy szép képeslapot Washingtonból, Eric és Jenny küldte. A képeslapon a Fehér Ház látható egy téli napon. Jó illata van a képeslapnak. Eric barátom gyönyörűen írta a címzést, megadta a módját, amikor a betűket kanyarította. A XX. században azt mondtam volna, úgy ír, ahogy a múlt században írtak. Legyen annyi elég, hogy figyelt az ékezetekre is. Tudja a különbséget a hosszú és rövid ékezet között és pontosan oda tette őket, ahová kellenek. Mondhatnám, ilyet egy magyarul nem beszélő amerikainál még nem láttam - sőt mondom is. Lehet még fokozni, mert ugyanezekkel a gyönyörű betűkkel magyarul írta az üdvözletet is. Jó, ott már vannak helyesírási hibák, de ez a kutyát nem érdekli, mert nem ez a fontos.

Számítsunk be!

Az írás 2004-es megszületése óta a beszámítás perbeli elbírálásában van változás, a bevezetőben felhívott "forráshely" szövege nem ugyanaz ma, mint volt 2004-ben. Ennek ellenére állítható ma is, hogy relatíve hatályos, vagy relatíve hatálytalan (mondjuk, ahogy csak akarjuk) ítélet, mint végrehajtható okirat lehet "sikeres" végrehajtási eljárás alapja még akkor is, ha a követeléssel szemben támasztott beszámítási kifogás utóbb sikerre is vezet. Ezt én jogi anomáliának tartom s itt összefoglaltam, miért. A lényegből nem von le semmit, hogy a bíróság ma már nem ugyanazokat a körülményeket vizsgálja a kereset önálló elbírálhatósága körében beszámítás esetén. Pp. alatt a Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. tv.-t értem. Előre is elnézést kérek, ha a bonyolultnak tűnik a fogalmazvány, semmi baj, ha a valaki pár sor után nem folytatja.  

Tehát:

A beszámítási kifogásról

1.

A Magyar Köztársaság Alkotmánya (A.) 47.§ (2) bekezdése értelmében „A Legfelsőbb Bíróság biztosítja a bíróságok jogalkalmazásának egységét, jogegységi határozatai a bíróságokra kötelezőek.” Ilyen, a bíróságok jogalkalmazásának egységességét biztosító, a polgári bíróságok által kötelezően alkalmazandó jogegységi határozat a Legfelsőbb Bíróság 3/2000. Polgári jogegységi határozata is, mely a Magyar Közlöny 2000 évi 72. számában és a Vízügyi Értesítő 2000. évi 9. számában jelent meg (hozzáférhető a http://www.lb.hu/joghat.html oldalon is) és kötelező eljárást rendez a kereset egészének elbírálásáról részítélettel arra az esetre, ha az alperes beszámítási kifogása miatt a tárgyalás elhalasztása szükséges. A jogegységi határozat a Pp. 213.§ (1) bekezdésében írt, az ítélet teljességének elve alól kivételt engedő (2) bekezdés alapján arra a következtetésre jut, hogy „A jogszabály azáltal, hogy az adott tárgyaláson még el nem bírálható beszámítási kifogást önmagában is részítélet hozatalának lehetséges okai közé sorolja, egyben elhárítja az akadályt a további tárgyalást nem igénylő – akár a kereset egészét kitevő – kérdések eldöntése elől. Ha a beszámítási kifogás utóbb sikerre vezet, a részítélet folytán pervesztes alperes sérelmének orvoslását megfelelően biztosítja a részítélet relatív (feltételes) jogereje.”. Valamint: „A másodfokú eljárásban érvényesülő részleges kivételtől eltekintve (Pp.247.§ (3) bek.) nincs olyan eljárási szabály, amely a beszámítást az ellenkövetelés azonnali és kétségtelen bizonyítottságához (likviditásához) kötné.”.

Tapasztaltam, hogy ebből az következik, a követelés és az annak kioltására előterjesztett beszámítási kifogás elbírálása elválhat egymástól, ha a másodfokú bíróság a felperesi követelés alaposságát megállapítva részítéletet hoz és kötelezi az alperest a vele szemben előterjesztett követelés teljesítésére, miközben az ügyben eljárt első fokú bíróságot az alperesi beszámítási kifogás alapossága vizsgálatára utasítja.

Ez az eljárás a jogegységi határozat szerint az eljáró bíróság belátásától függhet, vagyis (i) a konkrét körülmények mérlegelésével kell döntenie abban a kérdésben, hogy részítélet esetén nem sérül–e szükségtelenül a beszámítási kifogást előterjesztő alperesnek a szembenálló követelések együttes elbírálásához fűződő érdeke, illetőleg (ii) mennyiben indokolt a felperes jogvédelme, vagy (iii) pergazdaságossági okból a jogvita részleges lezárása.

A jogegységi határozat a Pp. 213.§ (2) bekezdése alapján rögzíti, hogy „A beszámítási kifogás tárgyában folytatott pert befejező ítélet tartalmát illetően a Pp. csak a jogerős részítélet hatályon kívül helyezhetőségét és módosítását említi, s nem szól az ítélet rendelkező részének tartalmáról, ha a részítéletben a bíróság a keresetet egészében bírálta el, s a beszámítási kifogás a per következő szakaszában alaptalannak bizonyul.”.

Emlékeztetőül: a Ptk. 296.§ (1) bekezdése alapján „A kötelezett a jogosulttal szemben fennálló egynemű és lejárt követelését - ha jogszabály kivételt nem tesz - a jogosulthoz intézett vagy a bírósági eljárás során tett nyilatkozattal tartozásába beszámíthatja.”, a (2) bekezdés értelmében pedig „A beszámítás erejéig a kötelezettségek megszűnnek.”

2.

A konkrét ügyben, melyben beszámítási kifogást előterjesztő alperest képviseltem, az első fokú ítélet a felperes keresetét és az alperes beszámítási kifogását elutasította. Felperesi fellebbezés folytán a másodfokú bíróság a jogegységi határozatra hivatkozva – az érdemi rész tekintetében lefolytatott bizonyítási eljárás alapján – részítéletet hozott, melyben az első fokú bíróság ítéletét részítéletnek tekintette és a felperes kereseti kérelme tekintetében az azt elutasító rendelkezést megváltoztatta és kötelezte az alperest, hogy fizesse meg a felperesi követelés összegét és a részperköltséget, az elsőfokú bíróság ítéletének az alperes beszámítási kifogása elutasítására vonatkozó rendelkezését pedig hatályon kívül helyezte és ebben a részben az első fokú bíróságot újabb tárgyalásra és újabb határozat hozatalára utasította. Az 1. pontban írtakra utalva ennek a másodfokon hozott részítéletnek a jogereje feltételes (relatív), mert a Pp. 213.§ (2) bekezdése alapján a megismételt eljárásban az első fokon eljáró bíróság által hatályon kívül helyezhető, vagy megfelelően módosítható – a beszámítás alapossága tükrében. Megjegyzem, a részítéletből nem tűnt ki az a mérlegelési szempont (az 1. pontban írt (i),(ii), vagy (iii) jelű szempontok valamelyike), mely a bíróság belátását a részítélet meghozatalához terelte, pusztán az a logika, hogy az alperessel szembeni követelés miért alapos. A részítélet „hagyományos értelemben” jogerős, fellebbezésnek helye nincs; az egyetlen „jogorvoslat”–ot a Pp. 213.§ (2) bekezdése második mondata kínálja, vagyis, ha az első fokon eljárt bíróság a megismételt eljárásban hatályon kívül helyezi, vagy megfelelően módosítja a másodfokú bíróság részítéletét.

3.

A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. tv. (Vht.) 13.§ (1) bekezdése a végrehajtás általános feltételei körében meghatározza, hogy a végrehajtható okiratot mikor lehet kiállítani. A jogegységi határozat alapján meghozható részítélet végrehajtandó határozat, mert mindenben megfelel a Vht. 13.§ (1) bekezdésében írtaknak, mert (i) kötelezést (marasztalást) tartalmaz, (ii) jogerős vagy előzetesen végrehajtható, és (iii) a teljesítési határidő letelt (esetünkben letelt). Tekintve, hogy a Vht. nem ismeri a feltételes (relatív) jogerő fogalmát, a 2. pontban írt részítélet alapján bírósági végrehajtásnak lehet helye, ha a Vht.6.§ (1) bekezdésében meghatározott eljárás nem vezetett eredményre. A konkrét ügyben azonnali beszedési megbízás útján, a Vht. fogalomrendszere alapján jogerős és végrehajtható határozat (a részítélet) felhasználásával a felperes hozzájutott a követeléséhez, még azt megelőzően, hogy a megismételt első fokú eljárásban a beszámítási kifogás vizsgálatára és a részítélet hatályon kívül helyezésére esetlegesen sor kerülhetett volna.

4.

Abban a meggyőződésben, hogy beszámítani csak ténylegesen (nem „elméletileg”) fennálló követelésbe lehet, illetve (már) fenn nem álló követelésbe beszámítani nem lehet, mert nincs amit a beszámítás rendeltetése szerint megszüntet(het), ezért (kínomban) a Pp. 156.§ (1) bekezdése alapján ideiglenes intézkedés iránti kérelmet terjesztettem elő a megismételt első fokú eljárást lefolytató bíróság előtt kérve, hogy a bíróság kötelezze a felperest annak az összegnek a visszafizetésére, melyhez az azonnali beszedési megbízással hozzájutott arra való hivatkozással, hogy a jogvitára okot adó állapot változatlan fenntartása ezt indokolja. A „jogvitára okot adó állapot”–ot a felperes ténylegesen fennálló (fennállandó) követelésében jelöltem meg, mert ezt a beszámítási kifogás elbírálhatósága alapfeltételének tekintettem – ha nincs állított kötelezettség, nincs mibe beszámítani sem. A kérelmet elutasító határozat ellen beterjesztett fellebbezés folytán a másodfokú bíróság az elutasító határozatot helybenhagyta, tekintve, hogy a „Felperes részítéletbe foglalt követelését tehát az inkasszó – az alperesi beszámítási kifogást érvényesíthető módon – nem szüntette meg, a megismételt eljárás tárgya a beszámítási kifogás vizsgálata.”

5.

Ilyen előzmények után, a már csak a beszámítási kifogás alapossága vizsgálatára szűkített megismételt eljárásban kértem, hogy a Pp. 213.§ (2) bekezdése alkalmazásával a helyi bíróság helyezze hatályon kívül a másodfokú bíróság (a felperes által már végrehajtott) részítéletét és kértem, nyilatkoztassa meg a felperest arra, van–e követelése az alperessel szemben és ennek mekkora az összege. A válasz nem volt meglepő, midőn megtudhattuk, hogy a felperesnek nincs követelése az alperessel szemben.

6.

Eljátszva a gondolattal, melyet a Ptk. 296.§ (2) bekezdése generál, miszerint „A beszámítás erejéig a kötelezettségek megszűnnek.”, talán nem felesleges, ha felteszem a kérdést: beszámítási kifogás előterjesztése esetén megszüntetheti–e bármi más (is) a követelést, mint maga az alapos beszámítási kifogás? Lehet–e a felperesi követelést „eljárásjogi” (feltételes, „relatív” jogerő?) szempontból fennállónak tekinteni annak ellenére, hogy a követelés a valóságban már nem áll fenn? Ha lehet (és a gyakorlat alapján lehet), akkor a részítélet alapján vezetett sikeres inkasszó a követelést „eljárásjogilag” nem szünteti meg (csak a valóságban…). Így válik egy már nem létező felperesi követelés technikai munkafogalommá (csak elméletileg fennállóvá) perben azért, hogy az alperesi beszámítási kifogást beszámítási kifogásként lehessen még értelmezni a Pp. 252.§ (3) bekezdése alapján annak keretét megadó megismételt elsőfokú eljárásban. Ez az anomália a felszínre különösen akkor kerül, ha a beszámítási kifogás a megismételt eljárásban netán alaposnak bizonyul, mert az „minden kétséget kizáróan” is megszünteti az alperesi kötelezettséget – azt, ami akkor a felperesi követelés hiányában ténylegesen már fenn sem áll (inkasszó)…, legfeljebb a fejekben. És itt lóduljon meg a fantázia: hogyan jut az alperes a pénzéhez egy az alperesi kötelezettséget ekkor már egyébként is pusztán „eljárásjogi értelemben” megszüntető ítélet alapján?

A 3/2000 Polgári jogegységi határozat alkalmazásával meghozott, a felperesi követelést alaposnak találó részítélet szükségtelenül sérti a beszámítási kifogást előterjesztő alperesnek a szembenálló követelések együttes elbírálásához fűződő érdekét, a részítélet ezzel az érdekkel kifejezetten ellentétes, melyet akár addig fokozhatok, hogy a részítélet a beszámítás, mint jogintézmény értelmét kérdőjelezi meg. A felperesi követelést alaposnak találó részítélet minden esetben kizárólag a felperes érdekét szolgálja, mert attól függetlenül, hogy a megismételt eljárásban sikeres–e az alperes beszámítási kifogása, a felperes már előre hozzájuthat a követeléséhez, vagyis a követelését ténylegesen megszüntetheti. A Pp.121.§ (1) bekezdés c) és e) pontjait figyelve, hogy ebben az esetben fennáll–e még a felperesi kereset („technikailag” biztosan), abba nem bonyolódom bele. Az világos azonban, hogy legalább a lehetőség adott arra, hogy bíróság a megismételt eljárásban hozott ítélettel utóbb azt állapítsa meg, hogy az alperes kötelezettsége a sikeres beszámítás folytán fenn sem áll – ezért nyilván már akkor sem állt fenn, amikor a részítélet megszületett. Ha ez az ítélet jogerőre emelkedik, vagy a felperesi fellebbezés ellenére a másodfokú bíróság, mint alaposat helybenhagyja, a korábbi (a felperes által végrehajtott) részítélet kizárólag a felperes érdekét szolgálja anélkül, hogy az ügy végére pont kerülne. Az alperes ugyanis nincs a pénzénél, viszont elbírált fellebbezés esetén birtokában lehet a másodfokú bíróságnak az elsőfokú bíróság azon ítéletét helyben hagyó immár ítélete, mely önnön korábbi részítélete hatályon kívül helyezését alaposnak találja.

7.

Ügyfelem megunta az évekig tartó huzavonát és a megismételt eljárásban visszavonta a beszámítási kérelmét. Tudomásul vette, hogy „nincs igaza”, igaz ezt meg nem értette. Fejtegetéseim teljesen hidegen hagyták. Igaza volt. Az nyilván rám tartozik, hogy meggyőződésem szerint olyan bizonyítékokat csatoltunk a beszámítási kifogás megtételekor, amelyek sikerre vezethettek volna a megismételt eljárásban is. A vázolt kérdéskör azonban talán mégiscsak nem elvi.

Publilius Syrus bölcsessége

Ez az írás sem ma született, hanem évekkel korábban, ha jól emlékezem 1998-ban. Megtapasztaltam egy, az akkori jogszabály által gúzsba kötött bírósági gyakorlatot és azon melegében papírra vetettem gondolataimat. Mondom, van változás! Gondolok itt a Polgári Perrendtartásról szóló törvény (1952. évi  III. tv.) 370/A.§-ára, de az új szabályozást sem tartom tökéletesnek, mert, ha a gyorsítás a cél (márpedig ebben a pertípusban a gyorsaság elengedhetetlen lenne), akkor annak érvényesülnie kellene az új szabály alapján lefolytatott perben hozott ítélet elleni fellebbviteli eljárásban is, erről azonban - tudomásom szerint - nincs szó.

Tehát:

Hitelezői igényérvényesítés végrehajtási eljárás során kontra Pp. 368.§, 369.§ és 370.§-a

            Cui plus licet, quam par est, plus vult quam licet - akinek több szabad, mint amennyi méltányos, többet akar, mint amennyi illő. (Publilius Syrus)

             A hitelezői igényérvényesítés koronája a végrehajtási eljárás, melynek lényege az, hogy az önként nem teljesítő adós fellelhető vagyonából a hitelező kielégítést nyerjen, ha másként nem, akkor árverés útján. Hatályos jogunk azonban lehetőséget ad az adósnak arra, hogy az ellene folyamatban lévő végrehajtási eljárást - adott esetben megalapozatlanul is - megakassza. Írásomban az általam megismert gyakorlatra, a gyakorlat ellentmondásosságára, kidolgozatlanságára hívom fel a Kar figyelmét és a hitelezőt fenyegető veszélyekre néhány jobbító szándékú - nyilván kidolgozásra váró - gondolatfoszlánnyal együtt.

1.,        A végrehajtási eljárást meg kell előznie a követelés érdemét vizsgáló bírósági eljárásnak (Vht. 15.§ és 16.§, a 16.§ a. pontja kivételével) , vagy meg kell előznie az adósi tartozást megállapító közokirat elkészítésének (Vht. 21.§), vagy vele egy tekintet alá eső, adósi tartozást tartalmazó és bizonyító okirat létrejöttének (Vht. 22-23.§).

            A hitelezői igényérvényesítés logikája mindkét esetben ettől kezdve azt mondatná a jogkövető közönséggel, hogy egyenes út vezet a követelés, vagy annak egy része megtérüléséhez. A valóság azonban cáfolja ezt !

            A Pp. 368. és 369.§-ai ugyanis módot nyújtanak az adósnak arra, hogy az ellene már folyamatban lévő végrehajtási eljárás megszüntetése és korlátozása iránt pert kezdeményezzen a hitelezővel szemben. Amennyiben az adós a keresetlevelében azt is előterjeszti, hogy a folyamatban lévő végrehajtási eljárást a bíróság függessze fel, minden esélye a megvan arra, hogy a már folyamatban lévő végrehajtási eljárást a bíróság a Pp. 370.§-a alapján felfüggeszti, még akkor is, ha a felfüggesztésre irányuló kérelmet tartalmazó keresetlevelet az adós felperesként egyetlen nappal a kitűzött árverés előtt nyújtja be a bíróságra - esélyt sem adva a bíróságnak a jogszerű eljárásra. Hogy miben látnám a bíróság jogszerű eljárását, arra a későbbiekben térek ki.

            Ez a gyakorlat - adott esetben több százmillió, vagy milliárd forintos követelés esetén, ahol a végrehajtási eljárás tárgya az adós ingó és ingatlan vagyona és a jelzálogjoggal biztosított adósi fedezet adott - mindenképpen megérdemli, hogy a Pp. Negyedik része XXV. fejezetében szabályozott végrehajtási pereket, mint különleges - tehát speciális - eljárást górcső alá vegyem a teljesség igényét nélkülöző elvárással is, hogy feltárjam azt, hogy a bírósági gyakorlat milyen mérhető, hitelezői érdekeket sérthet és sért is megalapozatlan keresetindítás esetén.

2.,        A Pp. 368.§-a és 369.§-a pontosan meghatározzák azt, mely esetben "lehet pert indítani" végrehajtási eljárás megszüntetése és korlátozása iránt.

             A perindítás lehetősége vagylagos feltételek meglétét tételezi fel attól függően, hogy a megtámadni kívánt végrehajtási eljárás végrehajtási lappal és vele egy tekintet alá eső okirattal került elrendelésre (Pp. 368.§), vagy végrehajtási záradékkal ellátott okirattal és vele egy tekintet alá eső okirattal került elrendelésre (Pp.369.§).

             A Pp. megfogalmazása számomra egyértelmű abban a körben, hogy a perindítás lehetősége is feltételekhez kötött. Következik ez abból, hogy különleges eljárásról van szó és következik magának a Pp.-nek a szóhasználatából is, amikor "... pert akkor lehet indítani, ha ..." szavakat egymás utáni sorrendben nem véletlenül pontosan így szövegezett meg a törvényalkotó. Mivel a per a Pp. 2.§ (1) bek. értelmében kérelem, (túlnyomóan) keresetlevél alapján veszi kezdetét és a Pp. 128.§-a alapján a per indításának a hatályai akkor állnak be, amikor a keresetet, vagy viszontkeresetet az ellenféllel (esetünkben az alperes hitelező, végrehajtást kérővel) közlik, ezért a perindítás hatályainak beállta (a keresetlevél közlése) előtt az eljáró bíróságnak nyilván vizsgálnia kell a perindítás lehetőségét is a végrehajtási eljárás megszüntetése és korlátozása iránt indított perekben, vagyis azt, hogy az adós indíthat-e egyáltalán pert végrehajtási eljárás megszüntetése és korlátozása iránt, vagy nem. Ez a vizsgálat időigényes feladat és szinte kizártnak tartom, hogy az árverés napját megelőző napon beadott keresetlevél, vagy annak mellékletei alapján a bíróság dönteni tudjon a perindítás lehetősége tárgyában.

             Mindebből az következik, hogy már pusztán a keresetlevélnek és mellékleteinek, legkésőbb a perindítás hatályai beállta előtt, a keresetlevél ellenféllel (a hitelező alperessel) való közlése előtt meg kellene felelniük annak, hogy abból a bíróság okkal és alaposan következtethessen arra, hogy a végrehajtás megszüntetése és korlátozása iránt a pert meg lehet indítani, magyarul fennállnak a feltételei a perindítás hatályai beállásának. Következik mindez a Pp. 121.§ (1) bek. c. pontjának és a Pp. 368.§ és 369.§ összeolvasásából is.

             Javaslom, hogy mélyedjünk el a részletekben!

2.1.      Végrehajtási eljárás megszüntetése és korlátozása iránt pert akkor lehet kezdeményezni a végrehajtási lappal és a vele egy tekintet alá eső végrehajtható okirattal elrendelt végrehajtás megszüntetése és korlátozása iránt, ha a perben közölni kívánt tény

            -          akkor történt, amikor az már nem volt közölhető a végrehajtható okirat kiállításának alapjául szolgáló határozat meghozatalát megelőző eljárásban, vagy

            -          a végrehajtható okirat kiállításának alapjául szolgáló egyezség megkötése után következett be.

            A fenti megfogalmazás - összevetve az eddig leírtakkal - kötelezően írja elő a felperesi pozícióba került adósnak, hogy lehetőleg már a kérelme (keresetlevele) és annak mellékletei feleljenek meg a Pp. 368.§ a., vagy b., pontjainak, vagyis legyen a bíróság előtt bebizonyított a keresetnek a hitelező alperessel a tárgyalásra szóló idézéssel való közlése előtt, hogy a közölni kívánt tényt a végrehajtási eljárás alapjául szolgáló eljárásban - neki fel nem róható módon - nem tudta közölni (368.§ a., pont), vagy csatolja az egyezséget, mely a felek között született (369.§ b., pont). Ezen kívül közölnie kell (illene) az adós felperesnek, hogy mi alapján indult ellene végrehajtási eljárás. Ezt tegye azért, hogy a bíróság legyen annak ismeretében, hogy a Pp. 368.§-a, vagy 369.§-a alapján indít pert.

            A törvény szigora a "hitelezővédelem" miatt okszerű, hiszen a jogszolgáltatás végén járunk, végrehajtási eljárást kíván az adós megakasztani.

            Kérdés, hogy ez a "hitelezővédelem" hogyan érvényesül? Tapasztalataim szerint sehogyan sem! A gyakorlatban az eljáró bíróságok egyáltalán nem, vagy ritkán vizsgálják azt, hogy az adósi keresetlevél és mellékletei a keresetlevél benyújtásakor valóban megfelelnek-e a Pp. 368.§-ának. A bíróságok nem vizsgálják, hogy a perindítás lehetősége fennáll-e, vagyis olyan-e a keresetlevél, mely alapján a Pp. 95.§ (1) bek.-ben vett hiánypótlási felhívás alkalmazásának helye lenne abból a célból, hogy az adós felperes bebizonyítsa, hogy okkal és alappal tart igényt bírósági eljárásra.

             Ebben a pertípusban ugyanis fokozott bírósági ellenőrzést igényelne maga a per megengedhetősége is, mielőtt a bíróság az ügy érdemi elbírálása érdekében bármilyen cselekményt foganatosít, például beállítja a perindítás hatályait a kereset közlésével.

            Álláspontom az, hogy a bíróság a per megengedhetőségére nem következtethet abból, hogy az eljárási illetéket a keresetlevél benyújtásakor le sem rovó adós felperes - mint sok esetben - közli, hogy nem tartozik, hiszen a tartozás tényét és összegét egy korábbi bírósági döntés jogerősen már megállapította és adósi önkéntes nem-teljesítés miatt éppen erre alapozva indult a végrehajtási eljárás. A bíróságnak ezt éles szemmel észre kell vennie! Észre kell vennie azt is, hogy a nem tartozás puszta tényközlése, vagy a "további bizonyítékokat csatolunk" előadás elégtelen a Pp. 370.§-.ának alkalmazására, vagyis a végrehajtási eljárás felfüggesztésére a perindítás hatályainak beállítása előtt.

             A per tárgyának speciális jellege miatt az lenne logikus, hogy sújtsa az adóst a Pp. 368.§ a., vagy b., pontjára vonatkozó, bizonyítékok hiánya miatt a végrehajtási eljárás felfüggesztése elmaradásának ódiuma. Ennek oka az, hogy a bíróság megítélésem szerint a nem kellően megszerkesztett, a Pp. 368.§-át teljesen figyelmen kívül hagyó felperesi beadvány alapján nem lehet abban a helyzetben, hogy alappal következtessen a perindítás lehetőségére, így a végrehajtási eljárás felfüggesztésére sem.

             Mivel a bíróságokat köti a Pp., okkal következtethetnének a bíróságok arra, hogy a beadvány nem felel meg a törvény rendelkezéseinek, vagy más okból kiegészítésre, vagy kijavításra szorul a per megengedhetősége körében.

             Mivel a mai szabályozás még nem tartalmaz egyéb lehetőséget, javaslatom az, hogy a bíróságok alkalmazzák a Pp. 95.§ (1) bek.-ét, kényszerítsék az adós felperest, hogy hiánypótlásként közölje a per alapját képező tényt, ezt támassza alá a tény felmerülésének pontos időpontjára vonatkozó bizonyítékkal, vagy azzal, hogy erről mikor szerzett tudomást és fejtse ki, ez mennyiben érinti az ellene foganatosított végrehajtási eljárás jogszerűségét (Pp. 368.§ a.pont), vagy csatolja az adós felperes a közötte és a végrehajtást kérő alperessel kötött egyezséget (Pp.368.§ b.pont). Amennyiben ennek az adós felperes nem tesz eleget, helye van a keresetlevél Pp. 130.§ j. pontja alapján történő elutasításának.

             Fontosak az alábbiak:

             A bíróság elégtelen keresetlevél alapján nem függesztheti fel a végrehajtási eljárást. A bíróság a megengedett per érdemében csak azt vizsgálhatja, hogy az adós felperes által csatolt bizonyítékok valódiak-e és azok alapján helye van-e a végrehajtás megszüntetésének és korlátozásának.

            Az érdemi tárgyalás, a bizonyítási eljárás ugyanis nem szűkülhet le arra, hogy az adós felperes a per megengedhetősége szempontjából releváns bizonyítékok körét tárja fel, illetve keresetpontosítás címén megjelöli a keresete alapját képező joghelyet, azok ugyanis magának a tárgyalás megtartásának, mi több a perindítás hatályai beállásának a feltételei!

            Ellenkező esetben fennáll annak a reális veszélye, hogy a bíróság nem tesz mást, mint a tárgyalás megtartásakor megismétli az alapeljárást - például a Pp. 229.§ (1) bek.-ben (anyagi jogerő) írtak ellenére a hitelező alperest kényszeríti arra, hogy bizonyítsa, valóban nyújtott hitelt(!) - és a végrehajtás megszüntetése és korlátozása iránt indított perben csak azt állapítja meg, hogy az adós valóban tartozik, melyet úgy határoz meg az ítélet indokolásában, hogy "a felperes nem tudta bizonyítani a Pp. 368.§ a., vagy b., pontjának fennálltát". Tartalmában tehát megerősíti a végrehajtási eljárás alapjául szolgáló jogerős bírósági döntést. Ítélt jogról azonban mégsem beszélhetünk, hiszen a per tárgya végrehajtási eljárás megszüntetése és korlátozása, a per tárgya nem a hitelezői követelés jogalapja és összegszerűsége, ugyanakkor a bizonyítás sok esetben csak erre korlátozódik (pedig Pp. 229.§), egyebekben a keresetet elutasító ítéletből csak következtethetünk arra, hogy az adós felperes tartozik és akkora összegben, amekkorában egy korábbi jogerős döntés már marasztalta.

            Ez utóbbi részlet is arra sarkall, hogy nyomatékkal hangsúlyozzam a per megengedhetősége vizsgálatának kiemelkedő jelentőségét. Mindemellett szempont az is, miért van szükség jogot kétszer megállapítani két különböző jogalapot feltételező bírósági eljárásban? E tán költőinek tűnő kérdést azért tettem fel, mert az adósok egy része megalapozatlanul és rosszhiszeműen indít pert végrehajtás megszüntetése és korlátozása iránt. Helyénvaló lenne ezt olyan korán, amilyen korán csak lehet kiszűrni, elfojtani a megalapozatlanul túlbuzgó adósi jogtudatot, így tán a bíróságok sem lennének annyira leterheltek.

2.2.      Sokban hasonló a gyakorlat a Pp. 369.§ alapján megindult, általam megismert perekben is.

            A Pp. 369.§ négy vagylagos feltételét szabja meg a perindításnak. Mivel a végrehajtási záradékkal ellátott okirattal és vele egy tekintet alá eső okirattal elrendelt végrehajtási eljárást nem előzte meg bírósági eljárás - a végrehajtási záradékolás és a végrehajtás elrendelése kivételével -, ezért a per megengedhetőségének a köre tágabb.

            Kiindulva abból az alapesetből, hogy egy bank közjegyzői okiratba foglalt, tartozás-elismerést tartalmazó közokirat formájában nyújt hitelt (Vht.21.§), azt éppen azért teszi, hogy nem-teljesítés, vagy nem szerződésszerű teljesítés esetén litigáció nélkül jusson a hitelezői igény érvényesítése végrehajtási szakba.

            Mivel érdemi bírósági eljárás nélkül is módot ad hatályos jogunk a végrehajtási eljárásra, okkal tételezhetjük fel azt, hogy ennek alapja a joggal elvárt viszonylag gyors igényérvényesítés lehetőségének a biztosítása.

            A Pp. 369.§-a azonban ezzel éppen ellentétes hatású, amikor lehetőséget ad az adósnak, hogy megtámadja akár a közjegyzői okiraton alapuló végrehajtási eljárást is.

            Nem ismétlem a per megengedhetősége vizsgálatának kiemelkedő súlyát, érvényes az ebben az esetben is. A bíróság követelje meg, hogy az adós a keresetlevelében és annak mellékleteiben bebizonyítsa, hogy alappal kíván pereskedni.

            Bizonyítsa be a perindítás hatályainak beállta előtt, hogy

            -          a végrehajtani kívánt követelés érvényesen nem jött létre; igenis tárja fel az érvénytelenség körülményeit, azt, hogy miért megtámadható a követelés alapjául szolgáló jogügylet, vagy mely jogszabályba ütközik, vagy mely jogszabály megkerülésére született, tehát miért semmis (figyelemmel a Ptk. 200.§ (2) bek-re, Pp. 369.§ a.pont),

            -          mire alapozza, hogy a követelés egészen, vagy részben megszűnt - ez egyebekben jogos követelést tételez fel - csatolja az erre szolgáló bizonyítékait, pl.: átutalást bizonyító iratot (Pp. 369.§ b. pont), vagy

            -          bizonyítsa be, hogy a hitelező alperessel megállapodást kötött a teljesítés halasztására és a határidő még nem járt le és csatolja az állítását alátámasztó okiratot (Pp. 369.§ c. pont), vagy

            -          tárja fel, mire alapozza a beszámítható követelését a hitelező alperessel szemben és már ekkor bizonyítsa be a Ptk. 297.§ (4) bek. azon rendelkezésének fennálltát, hogy végrehajtható határozattal vagy egyezséggel megállapított követelésbe az egyedül megengedett, csak ugyanilyen vagy közokiratba foglalt ellenkövetelést kíván beszámítani, tehát csatolja a formailag értékelhető ellenkövetelést bizonyító iratot - ez törvényi garancia lenne (Ptk.297.§ (4) bek.) arra, hogy az adós felperes hasra ütve nem "találhatja ki" azt, hogy jogilag értékelhető, beszámítható követelése van, hanem azt bizonyítania kell (Pp. 369.§ d. pont).

            A per megengedése, a keresetlevélnek a hitelező alperesnek való megküldése a fentiek tényszerű és szigorú szabályok betartását követő bizonyítása után indokolt, egyébként nem! A per érdemében ezután okkal vizsgálhatja a bíróság, hogy a feltárt bizonyítékok alaposak-e.

3.,        Véleményemet mindkét alapon megindított perben akként összegezem, hogy az adós felperesnek a végrehajtási eljárás megindítása és korlátozása iránt indított perben a keresetlevele mellékleteiben, vagy a hiánypótlási eljárás során fel kell tárnia a Pp. 368.§ a., vagy b., pontjaira, illetve a Pp. 369.§ a., vagy b., vagy c., vagy d. pontjaira vonatkozó bizonyítékait, hogy ennek alapján a bíróság dönthessen arról, hogy a pert meg lehet-e egyáltalán indítani. Amennyiben a bizonyítékok erre alkalmatlanok, akkor a mai szabályozás alapján egyetlen rendelkezés születhet csak, mégpedig a Pp. 95.§ (1) bek.-nek az alkalmazása, a hiánypótlási felhívás.

            Kérdés azonban, amennyiben hiánypótlási felhívásra sor kerül, vajon mennyire megalapozott a végrehajtási eljárás felfüggesztése a Pp. 370.§-a alapján?

            Véleményem szerint pusztán a hiánypótlási felhívás tényéből következtethetünk arra, hogy a végrehajtási eljárás felfüggesztése sem lehet megalapozott a Pp. 370.§-a alapján, hiszen a bíróság - amennyiben a per megengedése körében rendeli el a hiánypótlást - nincs abban a helyzetben a hiánypótlás elrendelésekor, hogy okszerűen következtessen a per megengedettségére, annak a "lehetőségnek" a biztosítására, hogy az adós akár évekig tartó pereskedésben kibújjon az ellene foganatosított végrehajtási eljárás alól. Ez látszólag ördögi kör.

            Az általam kidolgozatlannak és ellentmondásosnak tartott szabályozás ellenére a "dilemma" feloldására a per jellege és a Pp. 368.§ és 369.§ megfogalmazása adja a kínálkozó lehetőséget, amely - amennyiben párosul a remélt, határozott, kialakuló és egységes bírói gyakorlattal - abban nyilvánulna meg, hogy az adós bíróság által megkövetelt feladatául kell értelmezni a per megengedhetőségének a bizonyítását azon szempontok szerint, amelyeket az adós felperes részére a Pp. 368.§-a, vagy 369.§-a meghatároz.

            Utalok ehelyütt arra, hogy a Pp. 266.§ (1) bek.-e alapján a bíróság perújítás esetén hivatalból vizsgálja azt, hogy a perújítás meghatározott előfeltételei (a Pp. 260-262.§) fennállnak-e. Perújítás alapján elrendelt megismételt eljárásról akkor beszélhetünk, ha az megengedett.

             A megengedettség szigorú feltételekhez kötött, ráadásul adott annak a lehetősége is, hogy a megengedés körében a bíróság külön tárgyaljon és abban végzéssel határozzon (Pp. 266.§ (1) bek. utolsó mondata).

             Meggyőződésem, hogy megfontolás tárgyává kellene tenni - akár a Pp. módosításával is - azt, hogy a végrehajtási eljárás megszüntetése és korlátozása iránt indult perekben a perújítás esetére már kidolgozott, leírt és ismert, vagy ahhoz sokban hasonló gyakorlat alapján külön bírósági vizsgálat tárgya legyen a per megengedésében való bírósági döntés. Ennek alapja legyen a Pp. 368. és 369.§-aiban meghatározott vagylagos feltételek fennálltának olyan igénnyel történő feltárása az adós felperes részéről már a keresetlevél benyújtásakor, hogy abból a bíróság peren kívül megállapíthassa, hogy a felperesre kedvező ítélet születhet-e, vagy nem. Nyilván igényelné ez a kereset beterjesztésére nyitva álló, jogvesztő időbeli korlát beépítését is egy későbbi szabályozásba.

             Félő, hogy addig, amíg nem ez a gyakorlat lesz általános, addig az adósok minden kereseti követelésként értelmezett nyilatkozata alátámasztásául szolgáló blöffje alkalmas arra, hogy azt a bíróságok "komolyan vegyék".

             Félő, hogy a mai gyakorlat általánossá válása lejáratja - egyebek mellett - a jogerős bírósági ítéletet, fizetési meghagyást, bírósági meghagyást és bíróság által jóváhagyott egyezséget, mint jogintézményeket és teljesen hiteltelenné teszi az egyébként az eljárás gyorsítására "kitalált" Vht. 21.§ (1) bek.-ben részletezett tartalmú közjegyzői közokiratot, melynek funkciója a nullával lesz egyenlő, amennyiben az adós perre ragadtatja magát a Pp. 369.§-a alapján. Mindemellett pénzben mérhető súlyos kárt okozhat a hitelezőnek az, ha - példának okából - a per elhúzódott tartama alatt jogerőre emelkedik a mélyből egy ismeretlen által kezdeményezett eljárásban az adós fizetésképtelenségét megállapító és felszámolását elrendelő végzés.

             Borzongva utalok az 1991. évi IL. tv. 38.§-ára, mely önmagában adja a tragikomikus shakespeare -i végkifejletet: SOK HŰHÓ SEMMIÉRT!