Publilius Syrus bölcsessége

Ez az írás sem ma született, hanem évekkel korábban, ha jól emlékezem 1998-ban. Megtapasztaltam egy, az akkori jogszabály által gúzsba kötött bírósági gyakorlatot és azon melegében papírra vetettem gondolataimat. Mondom, van változás! Gondolok itt a Polgári Perrendtartásról szóló törvény (1952. évi  III. tv.) 370/A.§-ára, de az új szabályozást sem tartom tökéletesnek, mert, ha a gyorsítás a cél (márpedig ebben a pertípusban a gyorsaság elengedhetetlen lenne), akkor annak érvényesülnie kellene az új szabály alapján lefolytatott perben hozott ítélet elleni fellebbviteli eljárásban is, erről azonban - tudomásom szerint - nincs szó.

Tehát:

Hitelezői igényérvényesítés végrehajtási eljárás során kontra Pp. 368.§, 369.§ és 370.§-a

            Cui plus licet, quam par est, plus vult quam licet - akinek több szabad, mint amennyi méltányos, többet akar, mint amennyi illő. (Publilius Syrus)

             A hitelezői igényérvényesítés koronája a végrehajtási eljárás, melynek lényege az, hogy az önként nem teljesítő adós fellelhető vagyonából a hitelező kielégítést nyerjen, ha másként nem, akkor árverés útján. Hatályos jogunk azonban lehetőséget ad az adósnak arra, hogy az ellene folyamatban lévő végrehajtási eljárást - adott esetben megalapozatlanul is - megakassza. Írásomban az általam megismert gyakorlatra, a gyakorlat ellentmondásosságára, kidolgozatlanságára hívom fel a Kar figyelmét és a hitelezőt fenyegető veszélyekre néhány jobbító szándékú - nyilván kidolgozásra váró - gondolatfoszlánnyal együtt.

1.,        A végrehajtási eljárást meg kell előznie a követelés érdemét vizsgáló bírósági eljárásnak (Vht. 15.§ és 16.§, a 16.§ a. pontja kivételével) , vagy meg kell előznie az adósi tartozást megállapító közokirat elkészítésének (Vht. 21.§), vagy vele egy tekintet alá eső, adósi tartozást tartalmazó és bizonyító okirat létrejöttének (Vht. 22-23.§).

            A hitelezői igényérvényesítés logikája mindkét esetben ettől kezdve azt mondatná a jogkövető közönséggel, hogy egyenes út vezet a követelés, vagy annak egy része megtérüléséhez. A valóság azonban cáfolja ezt !

            A Pp. 368. és 369.§-ai ugyanis módot nyújtanak az adósnak arra, hogy az ellene már folyamatban lévő végrehajtási eljárás megszüntetése és korlátozása iránt pert kezdeményezzen a hitelezővel szemben. Amennyiben az adós a keresetlevelében azt is előterjeszti, hogy a folyamatban lévő végrehajtási eljárást a bíróság függessze fel, minden esélye a megvan arra, hogy a már folyamatban lévő végrehajtási eljárást a bíróság a Pp. 370.§-a alapján felfüggeszti, még akkor is, ha a felfüggesztésre irányuló kérelmet tartalmazó keresetlevelet az adós felperesként egyetlen nappal a kitűzött árverés előtt nyújtja be a bíróságra - esélyt sem adva a bíróságnak a jogszerű eljárásra. Hogy miben látnám a bíróság jogszerű eljárását, arra a későbbiekben térek ki.

            Ez a gyakorlat - adott esetben több százmillió, vagy milliárd forintos követelés esetén, ahol a végrehajtási eljárás tárgya az adós ingó és ingatlan vagyona és a jelzálogjoggal biztosított adósi fedezet adott - mindenképpen megérdemli, hogy a Pp. Negyedik része XXV. fejezetében szabályozott végrehajtási pereket, mint különleges - tehát speciális - eljárást górcső alá vegyem a teljesség igényét nélkülöző elvárással is, hogy feltárjam azt, hogy a bírósági gyakorlat milyen mérhető, hitelezői érdekeket sérthet és sért is megalapozatlan keresetindítás esetén.

2.,        A Pp. 368.§-a és 369.§-a pontosan meghatározzák azt, mely esetben "lehet pert indítani" végrehajtási eljárás megszüntetése és korlátozása iránt.

             A perindítás lehetősége vagylagos feltételek meglétét tételezi fel attól függően, hogy a megtámadni kívánt végrehajtási eljárás végrehajtási lappal és vele egy tekintet alá eső okirattal került elrendelésre (Pp. 368.§), vagy végrehajtási záradékkal ellátott okirattal és vele egy tekintet alá eső okirattal került elrendelésre (Pp.369.§).

             A Pp. megfogalmazása számomra egyértelmű abban a körben, hogy a perindítás lehetősége is feltételekhez kötött. Következik ez abból, hogy különleges eljárásról van szó és következik magának a Pp.-nek a szóhasználatából is, amikor "... pert akkor lehet indítani, ha ..." szavakat egymás utáni sorrendben nem véletlenül pontosan így szövegezett meg a törvényalkotó. Mivel a per a Pp. 2.§ (1) bek. értelmében kérelem, (túlnyomóan) keresetlevél alapján veszi kezdetét és a Pp. 128.§-a alapján a per indításának a hatályai akkor állnak be, amikor a keresetet, vagy viszontkeresetet az ellenféllel (esetünkben az alperes hitelező, végrehajtást kérővel) közlik, ezért a perindítás hatályainak beállta (a keresetlevél közlése) előtt az eljáró bíróságnak nyilván vizsgálnia kell a perindítás lehetőségét is a végrehajtási eljárás megszüntetése és korlátozása iránt indított perekben, vagyis azt, hogy az adós indíthat-e egyáltalán pert végrehajtási eljárás megszüntetése és korlátozása iránt, vagy nem. Ez a vizsgálat időigényes feladat és szinte kizártnak tartom, hogy az árverés napját megelőző napon beadott keresetlevél, vagy annak mellékletei alapján a bíróság dönteni tudjon a perindítás lehetősége tárgyában.

             Mindebből az következik, hogy már pusztán a keresetlevélnek és mellékleteinek, legkésőbb a perindítás hatályai beállta előtt, a keresetlevél ellenféllel (a hitelező alperessel) való közlése előtt meg kellene felelniük annak, hogy abból a bíróság okkal és alaposan következtethessen arra, hogy a végrehajtás megszüntetése és korlátozása iránt a pert meg lehet indítani, magyarul fennállnak a feltételei a perindítás hatályai beállásának. Következik mindez a Pp. 121.§ (1) bek. c. pontjának és a Pp. 368.§ és 369.§ összeolvasásából is.

             Javaslom, hogy mélyedjünk el a részletekben!

2.1.      Végrehajtási eljárás megszüntetése és korlátozása iránt pert akkor lehet kezdeményezni a végrehajtási lappal és a vele egy tekintet alá eső végrehajtható okirattal elrendelt végrehajtás megszüntetése és korlátozása iránt, ha a perben közölni kívánt tény

            -          akkor történt, amikor az már nem volt közölhető a végrehajtható okirat kiállításának alapjául szolgáló határozat meghozatalát megelőző eljárásban, vagy

            -          a végrehajtható okirat kiállításának alapjául szolgáló egyezség megkötése után következett be.

            A fenti megfogalmazás - összevetve az eddig leírtakkal - kötelezően írja elő a felperesi pozícióba került adósnak, hogy lehetőleg már a kérelme (keresetlevele) és annak mellékletei feleljenek meg a Pp. 368.§ a., vagy b., pontjainak, vagyis legyen a bíróság előtt bebizonyított a keresetnek a hitelező alperessel a tárgyalásra szóló idézéssel való közlése előtt, hogy a közölni kívánt tényt a végrehajtási eljárás alapjául szolgáló eljárásban - neki fel nem róható módon - nem tudta közölni (368.§ a., pont), vagy csatolja az egyezséget, mely a felek között született (369.§ b., pont). Ezen kívül közölnie kell (illene) az adós felperesnek, hogy mi alapján indult ellene végrehajtási eljárás. Ezt tegye azért, hogy a bíróság legyen annak ismeretében, hogy a Pp. 368.§-a, vagy 369.§-a alapján indít pert.

            A törvény szigora a "hitelezővédelem" miatt okszerű, hiszen a jogszolgáltatás végén járunk, végrehajtási eljárást kíván az adós megakasztani.

            Kérdés, hogy ez a "hitelezővédelem" hogyan érvényesül? Tapasztalataim szerint sehogyan sem! A gyakorlatban az eljáró bíróságok egyáltalán nem, vagy ritkán vizsgálják azt, hogy az adósi keresetlevél és mellékletei a keresetlevél benyújtásakor valóban megfelelnek-e a Pp. 368.§-ának. A bíróságok nem vizsgálják, hogy a perindítás lehetősége fennáll-e, vagyis olyan-e a keresetlevél, mely alapján a Pp. 95.§ (1) bek.-ben vett hiánypótlási felhívás alkalmazásának helye lenne abból a célból, hogy az adós felperes bebizonyítsa, hogy okkal és alappal tart igényt bírósági eljárásra.

             Ebben a pertípusban ugyanis fokozott bírósági ellenőrzést igényelne maga a per megengedhetősége is, mielőtt a bíróság az ügy érdemi elbírálása érdekében bármilyen cselekményt foganatosít, például beállítja a perindítás hatályait a kereset közlésével.

            Álláspontom az, hogy a bíróság a per megengedhetőségére nem következtethet abból, hogy az eljárási illetéket a keresetlevél benyújtásakor le sem rovó adós felperes - mint sok esetben - közli, hogy nem tartozik, hiszen a tartozás tényét és összegét egy korábbi bírósági döntés jogerősen már megállapította és adósi önkéntes nem-teljesítés miatt éppen erre alapozva indult a végrehajtási eljárás. A bíróságnak ezt éles szemmel észre kell vennie! Észre kell vennie azt is, hogy a nem tartozás puszta tényközlése, vagy a "további bizonyítékokat csatolunk" előadás elégtelen a Pp. 370.§-.ának alkalmazására, vagyis a végrehajtási eljárás felfüggesztésére a perindítás hatályainak beállítása előtt.

             A per tárgyának speciális jellege miatt az lenne logikus, hogy sújtsa az adóst a Pp. 368.§ a., vagy b., pontjára vonatkozó, bizonyítékok hiánya miatt a végrehajtási eljárás felfüggesztése elmaradásának ódiuma. Ennek oka az, hogy a bíróság megítélésem szerint a nem kellően megszerkesztett, a Pp. 368.§-át teljesen figyelmen kívül hagyó felperesi beadvány alapján nem lehet abban a helyzetben, hogy alappal következtessen a perindítás lehetőségére, így a végrehajtási eljárás felfüggesztésére sem.

             Mivel a bíróságokat köti a Pp., okkal következtethetnének a bíróságok arra, hogy a beadvány nem felel meg a törvény rendelkezéseinek, vagy más okból kiegészítésre, vagy kijavításra szorul a per megengedhetősége körében.

             Mivel a mai szabályozás még nem tartalmaz egyéb lehetőséget, javaslatom az, hogy a bíróságok alkalmazzák a Pp. 95.§ (1) bek.-ét, kényszerítsék az adós felperest, hogy hiánypótlásként közölje a per alapját képező tényt, ezt támassza alá a tény felmerülésének pontos időpontjára vonatkozó bizonyítékkal, vagy azzal, hogy erről mikor szerzett tudomást és fejtse ki, ez mennyiben érinti az ellene foganatosított végrehajtási eljárás jogszerűségét (Pp. 368.§ a.pont), vagy csatolja az adós felperes a közötte és a végrehajtást kérő alperessel kötött egyezséget (Pp.368.§ b.pont). Amennyiben ennek az adós felperes nem tesz eleget, helye van a keresetlevél Pp. 130.§ j. pontja alapján történő elutasításának.

             Fontosak az alábbiak:

             A bíróság elégtelen keresetlevél alapján nem függesztheti fel a végrehajtási eljárást. A bíróság a megengedett per érdemében csak azt vizsgálhatja, hogy az adós felperes által csatolt bizonyítékok valódiak-e és azok alapján helye van-e a végrehajtás megszüntetésének és korlátozásának.

            Az érdemi tárgyalás, a bizonyítási eljárás ugyanis nem szűkülhet le arra, hogy az adós felperes a per megengedhetősége szempontjából releváns bizonyítékok körét tárja fel, illetve keresetpontosítás címén megjelöli a keresete alapját képező joghelyet, azok ugyanis magának a tárgyalás megtartásának, mi több a perindítás hatályai beállásának a feltételei!

            Ellenkező esetben fennáll annak a reális veszélye, hogy a bíróság nem tesz mást, mint a tárgyalás megtartásakor megismétli az alapeljárást - például a Pp. 229.§ (1) bek.-ben (anyagi jogerő) írtak ellenére a hitelező alperest kényszeríti arra, hogy bizonyítsa, valóban nyújtott hitelt(!) - és a végrehajtás megszüntetése és korlátozása iránt indított perben csak azt állapítja meg, hogy az adós valóban tartozik, melyet úgy határoz meg az ítélet indokolásában, hogy "a felperes nem tudta bizonyítani a Pp. 368.§ a., vagy b., pontjának fennálltát". Tartalmában tehát megerősíti a végrehajtási eljárás alapjául szolgáló jogerős bírósági döntést. Ítélt jogról azonban mégsem beszélhetünk, hiszen a per tárgya végrehajtási eljárás megszüntetése és korlátozása, a per tárgya nem a hitelezői követelés jogalapja és összegszerűsége, ugyanakkor a bizonyítás sok esetben csak erre korlátozódik (pedig Pp. 229.§), egyebekben a keresetet elutasító ítéletből csak következtethetünk arra, hogy az adós felperes tartozik és akkora összegben, amekkorában egy korábbi jogerős döntés már marasztalta.

            Ez utóbbi részlet is arra sarkall, hogy nyomatékkal hangsúlyozzam a per megengedhetősége vizsgálatának kiemelkedő jelentőségét. Mindemellett szempont az is, miért van szükség jogot kétszer megállapítani két különböző jogalapot feltételező bírósági eljárásban? E tán költőinek tűnő kérdést azért tettem fel, mert az adósok egy része megalapozatlanul és rosszhiszeműen indít pert végrehajtás megszüntetése és korlátozása iránt. Helyénvaló lenne ezt olyan korán, amilyen korán csak lehet kiszűrni, elfojtani a megalapozatlanul túlbuzgó adósi jogtudatot, így tán a bíróságok sem lennének annyira leterheltek.

2.2.      Sokban hasonló a gyakorlat a Pp. 369.§ alapján megindult, általam megismert perekben is.

            A Pp. 369.§ négy vagylagos feltételét szabja meg a perindításnak. Mivel a végrehajtási záradékkal ellátott okirattal és vele egy tekintet alá eső okirattal elrendelt végrehajtási eljárást nem előzte meg bírósági eljárás - a végrehajtási záradékolás és a végrehajtás elrendelése kivételével -, ezért a per megengedhetőségének a köre tágabb.

            Kiindulva abból az alapesetből, hogy egy bank közjegyzői okiratba foglalt, tartozás-elismerést tartalmazó közokirat formájában nyújt hitelt (Vht.21.§), azt éppen azért teszi, hogy nem-teljesítés, vagy nem szerződésszerű teljesítés esetén litigáció nélkül jusson a hitelezői igény érvényesítése végrehajtási szakba.

            Mivel érdemi bírósági eljárás nélkül is módot ad hatályos jogunk a végrehajtási eljárásra, okkal tételezhetjük fel azt, hogy ennek alapja a joggal elvárt viszonylag gyors igényérvényesítés lehetőségének a biztosítása.

            A Pp. 369.§-a azonban ezzel éppen ellentétes hatású, amikor lehetőséget ad az adósnak, hogy megtámadja akár a közjegyzői okiraton alapuló végrehajtási eljárást is.

            Nem ismétlem a per megengedhetősége vizsgálatának kiemelkedő súlyát, érvényes az ebben az esetben is. A bíróság követelje meg, hogy az adós a keresetlevelében és annak mellékleteiben bebizonyítsa, hogy alappal kíván pereskedni.

            Bizonyítsa be a perindítás hatályainak beállta előtt, hogy

            -          a végrehajtani kívánt követelés érvényesen nem jött létre; igenis tárja fel az érvénytelenség körülményeit, azt, hogy miért megtámadható a követelés alapjául szolgáló jogügylet, vagy mely jogszabályba ütközik, vagy mely jogszabály megkerülésére született, tehát miért semmis (figyelemmel a Ptk. 200.§ (2) bek-re, Pp. 369.§ a.pont),

            -          mire alapozza, hogy a követelés egészen, vagy részben megszűnt - ez egyebekben jogos követelést tételez fel - csatolja az erre szolgáló bizonyítékait, pl.: átutalást bizonyító iratot (Pp. 369.§ b. pont), vagy

            -          bizonyítsa be, hogy a hitelező alperessel megállapodást kötött a teljesítés halasztására és a határidő még nem járt le és csatolja az állítását alátámasztó okiratot (Pp. 369.§ c. pont), vagy

            -          tárja fel, mire alapozza a beszámítható követelését a hitelező alperessel szemben és már ekkor bizonyítsa be a Ptk. 297.§ (4) bek. azon rendelkezésének fennálltát, hogy végrehajtható határozattal vagy egyezséggel megállapított követelésbe az egyedül megengedett, csak ugyanilyen vagy közokiratba foglalt ellenkövetelést kíván beszámítani, tehát csatolja a formailag értékelhető ellenkövetelést bizonyító iratot - ez törvényi garancia lenne (Ptk.297.§ (4) bek.) arra, hogy az adós felperes hasra ütve nem "találhatja ki" azt, hogy jogilag értékelhető, beszámítható követelése van, hanem azt bizonyítania kell (Pp. 369.§ d. pont).

            A per megengedése, a keresetlevélnek a hitelező alperesnek való megküldése a fentiek tényszerű és szigorú szabályok betartását követő bizonyítása után indokolt, egyébként nem! A per érdemében ezután okkal vizsgálhatja a bíróság, hogy a feltárt bizonyítékok alaposak-e.

3.,        Véleményemet mindkét alapon megindított perben akként összegezem, hogy az adós felperesnek a végrehajtási eljárás megindítása és korlátozása iránt indított perben a keresetlevele mellékleteiben, vagy a hiánypótlási eljárás során fel kell tárnia a Pp. 368.§ a., vagy b., pontjaira, illetve a Pp. 369.§ a., vagy b., vagy c., vagy d. pontjaira vonatkozó bizonyítékait, hogy ennek alapján a bíróság dönthessen arról, hogy a pert meg lehet-e egyáltalán indítani. Amennyiben a bizonyítékok erre alkalmatlanok, akkor a mai szabályozás alapján egyetlen rendelkezés születhet csak, mégpedig a Pp. 95.§ (1) bek.-nek az alkalmazása, a hiánypótlási felhívás.

            Kérdés azonban, amennyiben hiánypótlási felhívásra sor kerül, vajon mennyire megalapozott a végrehajtási eljárás felfüggesztése a Pp. 370.§-a alapján?

            Véleményem szerint pusztán a hiánypótlási felhívás tényéből következtethetünk arra, hogy a végrehajtási eljárás felfüggesztése sem lehet megalapozott a Pp. 370.§-a alapján, hiszen a bíróság - amennyiben a per megengedése körében rendeli el a hiánypótlást - nincs abban a helyzetben a hiánypótlás elrendelésekor, hogy okszerűen következtessen a per megengedettségére, annak a "lehetőségnek" a biztosítására, hogy az adós akár évekig tartó pereskedésben kibújjon az ellene foganatosított végrehajtási eljárás alól. Ez látszólag ördögi kör.

            Az általam kidolgozatlannak és ellentmondásosnak tartott szabályozás ellenére a "dilemma" feloldására a per jellege és a Pp. 368.§ és 369.§ megfogalmazása adja a kínálkozó lehetőséget, amely - amennyiben párosul a remélt, határozott, kialakuló és egységes bírói gyakorlattal - abban nyilvánulna meg, hogy az adós bíróság által megkövetelt feladatául kell értelmezni a per megengedhetőségének a bizonyítását azon szempontok szerint, amelyeket az adós felperes részére a Pp. 368.§-a, vagy 369.§-a meghatároz.

            Utalok ehelyütt arra, hogy a Pp. 266.§ (1) bek.-e alapján a bíróság perújítás esetén hivatalból vizsgálja azt, hogy a perújítás meghatározott előfeltételei (a Pp. 260-262.§) fennállnak-e. Perújítás alapján elrendelt megismételt eljárásról akkor beszélhetünk, ha az megengedett.

             A megengedettség szigorú feltételekhez kötött, ráadásul adott annak a lehetősége is, hogy a megengedés körében a bíróság külön tárgyaljon és abban végzéssel határozzon (Pp. 266.§ (1) bek. utolsó mondata).

             Meggyőződésem, hogy megfontolás tárgyává kellene tenni - akár a Pp. módosításával is - azt, hogy a végrehajtási eljárás megszüntetése és korlátozása iránt indult perekben a perújítás esetére már kidolgozott, leírt és ismert, vagy ahhoz sokban hasonló gyakorlat alapján külön bírósági vizsgálat tárgya legyen a per megengedésében való bírósági döntés. Ennek alapja legyen a Pp. 368. és 369.§-aiban meghatározott vagylagos feltételek fennálltának olyan igénnyel történő feltárása az adós felperes részéről már a keresetlevél benyújtásakor, hogy abból a bíróság peren kívül megállapíthassa, hogy a felperesre kedvező ítélet születhet-e, vagy nem. Nyilván igényelné ez a kereset beterjesztésére nyitva álló, jogvesztő időbeli korlát beépítését is egy későbbi szabályozásba.

             Félő, hogy addig, amíg nem ez a gyakorlat lesz általános, addig az adósok minden kereseti követelésként értelmezett nyilatkozata alátámasztásául szolgáló blöffje alkalmas arra, hogy azt a bíróságok "komolyan vegyék".

             Félő, hogy a mai gyakorlat általánossá válása lejáratja - egyebek mellett - a jogerős bírósági ítéletet, fizetési meghagyást, bírósági meghagyást és bíróság által jóváhagyott egyezséget, mint jogintézményeket és teljesen hiteltelenné teszi az egyébként az eljárás gyorsítására "kitalált" Vht. 21.§ (1) bek.-ben részletezett tartalmú közjegyzői közokiratot, melynek funkciója a nullával lesz egyenlő, amennyiben az adós perre ragadtatja magát a Pp. 369.§-a alapján. Mindemellett pénzben mérhető súlyos kárt okozhat a hitelezőnek az, ha - példának okából - a per elhúzódott tartama alatt jogerőre emelkedik a mélyből egy ismeretlen által kezdeményezett eljárásban az adós fizetésképtelenségét megállapító és felszámolását elrendelő végzés.

             Borzongva utalok az 1991. évi IL. tv. 38.§-ára, mely önmagában adja a tragikomikus shakespeare -i végkifejletet: SOK HŰHÓ SEMMIÉRT!