Úgy tűnik, Blanka jó helyre
került. A német család tagjait már mind láttuk a technika segítségével. Bár a
nevek megjegyzésével bajom van, de ez egyáltalán nem fontos most, ha látom,
hogy nevetnek és szeretik Blankát és Blanka is szereti őket. Majd megtanulom a neveket. Állatokkal
foglalkozik a család. Reggel korán kelnek és este későn fekszenek. A család
ritmusát Blanka is átvette, ő is reggel hatkor kel és megy a gyerekekkel együtt
az iskolabusszal Marktoberdorfba. Arról volt szó korábban, hogy egy kicsit
bicikliznek, majd a bringát leteszik és felszállnak a buszra, de ebből végül is
az maradt, hogy felszállnak a buszra. Mivel nem vagyok ott, hozzáteszem, nagyon
jól van ez így, nem tudom, mit csinálnak napközben. Arra vagyok hagyatkozva,
amit Blanka elmond esténként; és meg kell mondanom, egyre jobban belelendül
ezekbe a mondanivalókba, sőt, alig tudja befejezni. A mai nap legnagyobb
élménye, azt hiszem, az volt, hogy ő is tehénszagú lett. Istálló van a ház
mellett, ahol lakik és a háziak abban az istállóban tehenet tartanak, tejet
fejnek és talán még köpülnek is. Ez pedig munka, ez korán kelés, későn fekvés
és rengetek trágya, melynek szaga van, bocsánat, illat van, olyan illat, melyet
közeledve Bajorországhoz egyre gyakrabban és intenzívebben érez az utazó – már Ausztriában
is. Hát, ide került Blanka, egy kis faluba, nem messze a Bajor-Alpoktól és Augsburgtól.
Ha jól tudom, a család holnap kirándulni megy. Alig várom a beszámolót, alig
várom az estét, amikor a képernyőn ismét felbukkan a lány arca, akit – saját
elmondása szerint - mindenki szeret.
