Színház. A mondat végén kitartott
drámai csend, a színpadon füstköd gomolyog, s a közönség kezd a pillanat hatása
alá kerülni. Ekkor a mögöttem lévő sorban egy idősebb hölgy krákogni kezd és
félhangosan megszólal „Megfulladok ettől a füsttől.”. Sírni és röhögni lenne
kedvem egyszerre, miközben az együttérzés hullámai verdesik lelkiismeretemet. A
hölgy félhangos közlését hangok, majd tettek követik mögülem, a fulladozás, a
légszomj, a levegő utáni kapkodás és két kiadós, gyors egymásutánban bevitt
hátba verés tompa puffanásának a hangjai, miknek következtében újra csend lesz
és az előadás a színpadon folytatódik tovább, mintha mi sem történt volna.
