„Ahogy visszanézett, a hölgy is
épp visszafordította a fejét. Ragyogó, szürke szeme, amely a sűrű szempillától
sötétnek látszott, barátsággal és figyelemmel állapodott meg Vronszkij arcán,
mintha fölismerte volna; majd rögtön az odaáramló tömeg felé fordult, mint aki
keres valakit. Vronszkijnak ez a rövid pillantás is elég volt, hogy az arcán
játszó, türtőztetett elevenséget, amely csillogó szeme s pirosló ajkait elgörbítő
mosolya közt röpködött, észrevegye. Valaminek a bősége mintha úgy elöntötte
volna egész lényét, hogy hol a szemvillanásában, hol a mosolyában tört ki,
akarata ellenére is. Szemének a fényét szándékosan kioltotta, de alig
észrevehető mosolyában akarata ellenére is fölsugárzott.” – a jelenet, amikor
Vronszkij megpillantotta Anna Kareninát a moszkvai állomáson Lev Nyikolajevics Tolsztoj
tollából, Német László fordításában. A szavak ereje …. szerintem ez gyönyörű.
