Ébredés

Józsefet nagyon zavarta egy eset. Mivel lelkiismeretes volt, ezért eszébe sem jutott, hogy ne lássa el a képviseletet azok után, ami pénteken történt. Az a nap is a reggellel kezdődött, de nem a kényelmes lassú felkeléssel, hanem kényelmetlen gyors felkeléssel, az óra folyamatos figyelemmel kísérésével, hogy a korai időpont ellenére elérjen a tárgyalóhoz, ami a város másik felén volt. Nem szerette ezeket a napokat. Szeretett reggel kényelmesen ébredni. Megfigyelte, hogy az utóbbi időben a reggeli gondolatai mások voltak, mint korábban. A félálom akkoriban már megtette hatását és egészen világosan látott meg olyan igazságokat, melyeket korábban nem vett észre. Idővel rájött arra, hogy agya reggelente az álom és az ébrenlét határán másként működik. Az egyik reggel például egy soha nem hallott verset látott. Azért mondom, látta a verset, mert benne volt a versben, majdnem eggyé vált vele, és azért csak majdnem mert egyszerre kívülről látta benne magát a vers lényegében, a vers mondandójában és ez örömet okozott neki. Azért nem látta korábban ezt a verset, mert akkor, ott reggel a párnák között maga költötte. Erőlködés nélkül; jöttek a szavak, a ritmus és már majdnem művésznek gondolta magát. A vers azonban nem maradt meg, egyetlen sora sem és egyetlen tanulsága sem, pedig abban egészen biztos volt még napokkal később is, hogy nagyon fontos mondanivalója volt annak a versnek, mely akkor ott a párnák között napnál világosabban látta, hogy ezen a földi léten minden lelassul és az a káprázat, amelyet életnek hívunk, milyen nevetségesen csalóka. Azzal a félálomban előjött verssel elmerült egy olyan világban, melyet éberen soha nem látott, hallott, tapintott, szagolt, vagy érzékelt bármilyen módon. A versből csak egyvalami maradt meg néhány napig. Az pedig az édes hangulata volt. Ez nagyon zavarta, mert nem találta meg a szavakat arra, hogy leírja a verset, vagy szavakkal valahogyan kifejezze a hangulatot és újra ugyanolyan élesen és bármikor átélhesse azt a hangulatot. Azon gondolkodott, hogy talán nincsenek is erre szavak. Ekkor ráérzett arra a korlátoltságra, mely azon emberek sajátja, akik úgy gondolják, tudnak valamit, de semmilyen eszközük nincs arra, hogy ezt kifejezzék. József rájött arra, hogy nem művész. Várta az estéket, az elalvást és várta az álmait és azokat a reggeleket, amelyeken talán újra felbukkan az a különös, édes vers.

Nem örült, hogy azon a pénteken is korán kell kelnie. Attól félt, hogy talán éppen azon a reggelen találkozik a verssel. Az ébredés azonban olyan korán és hirtelen érkezett az ébresztőórájának köszönhetően, hogy eszébe sem jutott félelme. Az események ezt követően a rendes mederben zajlottak. Kávé, kaukázusi kefir, mákos zsemle, autó, metró, gyaloglás, közben zenehallgatás a bírósági tárgyalás helyszínére az október reggeli Budapest néhány szürke utcáján át. Majd megérkezés a helyszínre.

Két nőt látott az épület bejáratánál. Az egyik Cs. volt, a másikat nem ismerte. Amint odaért, rögtön megérezte, hogy az ismeretlen nő aznap reggel már ivott alkoholt és megérezte, hogy öntudatos és akarnok, tudása nem nagy, de az igazáról meg van győződve, ezért észérvekkel talán nem is lehet hatni rá. Ez az első benyomás volt, amikor még azzal sem volt tisztában, hogy kell-e egyáltalán bármivel is hatni az idegen nőre és, hogy miért van ott Cs.-vel. Nem csalatkozott. Az ismeretlen maroknyi jogi tudásával és hatalmas öntudatával támadt rá, aki nem készült fel semmiféle támadásra aznap reggel, hiszen meg volt győződve arról, hogy az ügy el van látva és jól van ellátva és bízott abban, hogy a nő, akit József már ismert és, aki az ügyfele volt, ezzel tisztában is van, noha ennek soha semmilyen jelét nem adta. „Tanú szeretnék lenni, vagy be szeretnék avatkozni a perbe.” – mondta az ismeretlen nő hirtelen, amint meglátta őt. „Miért, de hát ön kicsoda?” – kérdezte József. „Annak nincs jelentősége, tanú szeretnék lenni, vagy be szeretnék avatkozni perbe, mondta az ügyvédem, hogy ehhez jogom van.” – ismételte az ismeretlen nő. „Asszonyom van fogalma arról, hogy mit jelent az, hogy beavatkozik a perbe valaki, most, hogy eljárás végén vagyunk, és lehetséges, hogy ítélet születik éppen ma? Egyáltalán miért akar beavatkozni?” – kérdezte József. „Szeretném, ha Cs. megnyerné a pert, mert az nekem is az érdekemben áll. Segíteni szeretnék. Azt mondok, amit maga mond, hogy mondjak. Különben mindent tudok az ügyről.” – mondta az ismeretlen nő. „Ez nem így megy asszonyom. Most látom magát először, azt sem tudom, hogy ön kicsoda, azt sem, hogy mit tud az ügyről meg erről a perről. Tudja, nálam egészen másként megy egy tanú beidéztetése. Öt perc múlva kezdődik a tárgyalás és én semmit sem tudok a maga vallomásáról. Eltelt öt hónap az utolsó tárgyalás óta, hol volt maga ebben az öt hónapban?” – kérdezte József. „Látja ez a baj, nem keresett engem, pedig ideje, az lett volna rá. Mit csinált az ebben az öt hónapban? Itt vagyunk a tárgyalás előtt öt perccel és maga nem keresett engem.” – mondta az ismeretlen nő. József érezte, hogy ismét fegyelmezett. Olyan fegyelmezettséget érzett magán, ami akkor tört rá korábban, amikor csak egy vékony hajszál választotta el attól, hogy ne ismerjen magára, amikor kizökken az idő, kizökkennek a gondolatok és úgy elönti a düh, hogy nem tud uralkodni magán. Sajnálta ezt a reggelt. Inkább maradt volna a verset várva a puha ágyban. Ehelyett a sorsa ezzel az ismeretlen nővel hozta össze, akinek maroknyi a jogi tudása és hatalmas az öntudata. „Mit nekem ez? Mondja el, amit akar, hiszen nyilvánvaló, hogy együtt van Cs.-vel, ő hozta ide, nyilván nem véletlenül, nyilván azért, hogy elmondja, amit akar ezen a tárgyaláson. Bármit is mond, talán nagyobb baj lesz abból, ha nem mondhatja el, amiért ide jött, mintha elmondja, de csakis, szigorúan tanúként, nem beavatkozóként, mert az nyilván elhúzná a pert, ezen kívül fogalmam sincs arról a jogi érdekről, ami Cs. pernyertességéhez fűződik, de lehet, hogy ő sem tudja. Na, nem, csakis tanúként hallgathatjuk meg, az talán a kisebbik rossz. Különösen, ha elveszítjük a pert, mert ebben az esetben nyilván eszükbe jutna, hogy azért veszítettük el, mert ő nem segíthetett. Ekkor nyilván én lennék a bűnbak. Nem, az nem leszek. Mondja el csak, amit akar.” – futottak át a gondolatok József agyán és ezzel fordult az ismeretlen nőhöz. „Mit tud asszonyom? – kérdezte József. „Mindent tudok. Amit csak akar, azt mindet tudom. Mit mondjak?” – felelte az ismeretlen nő. „Én nem mondhatom meg magának, hogy mit tud.” – felelte József. „Mondja meg, és azt mondom.” – mondta az ismeretlen nő. „Amit mondani tudok az az, asszonyom, hogy nem így mennek a dolgok. Még egyszer kérdem, mit tud az ügyről” – kérdezte József újra. „Na, jó amikor a létrejött a kölcsön…” – kezdte az ismeretlen nő. „Ezt a szót felejtse el asszonyom! Az egész ügy arról szól részben, hogy nem volt kölcsön, azért küzdünk már két éve, hogy ezt a bíróság is így lássa.” – vágott a szavába József. „Jó, akkor nem volt kölcsön, de akkor mi volt?” – kérdezte az ismeretlen nő. „Mondja azt, hogy megbeszélés volt, de most már be kell menni, mert kezdődik a tárgyalás.” – mondta József. A tárgyalóhoz menet József azon gondolkodott, hogy Cs.-nek miért nem volt egy árva szava sem az előbbi beszélgetéshez, miért nem védte meg őt, miért hagyta, hogy ez a neki ismeretlen nő megpróbálja őt megalázni, miközben olyan szavakat használt, ami eddig ne volt jellemző. "Miért volt Cs. közönyös? Miért nem fontos neki, hogy ne érezzem magam egy kicsit sem rosszul? Hiszen láthatta, hogy nem jutottam dűlőre az ismeretlen nővel. Drága Cs., eltelt öt hónap. Nem hívott fel, idehozza ezt az alkoholszagú ismeretlen nőt nekem, aki erőszakos velem és, amit tud, azt rosszul tudja az ügy szempontjából. Nem baj, mondja csak el, amit tud és úgy, ahogyan tudja. Drága Cs., különben meg még ki sem fizetett, pedig abban maradtunk, hogy októberben visszatérünk rá. Én úgy gondoltam, hogy a tárgyalás előtt, nem utána. Cs. miért gondolja úgy, hogy a tárgyalás után beszéljünk erről a kérdésről: Miért? Milyen nő maga? Kényelmetlen helyzetbe hoz, ráadásul a tanújával esetleg veszélybe sodorja, amit eddig elértünk ebben a perben és még nem is fizet, vagy ez az eszébe sem jutott? Tényleg, milyen nő maga Cs.? Milyen nő maga? Majd más megoldja maga helyett a bajait? Majd én oldjam meg ezt az ügyet? Majd az ismeretlen nő oldja meg, akit idehozott a nyakamra és, maguk miatt kénytelen vagyok szembemenni magammal? Milyen nő maga Cs.? Milyen?” – ilyen gondolatok jártak József fejében miközben az ismeretlen nőnek világosan elmondta, hogy, amikor olyan kérdést kap, amire a válasz „igen”, akkor válaszoljon ezzel a szóval, amikor pedig olyan kérdést kap, amire a válasz az, hogy „nem”, akkor pedig válaszoljon ezzel a szóval, továbbá e szavak után „mert”-el kezdődő mellékmondatba ne bonyolódjon bele, mert abból csak baj lesz.

A tárgyalás gyors volt és drámai. Az ismeretlen nő mindent elrontott. Kimondta a szót, amit nem lett volna szabad kimondania, továbbá mellékmondatokba bonyolódott, melyre kérdéseket kapott a bírótól és a végén úgy összezavarodott, hogy már maga sem tudta, hogy mit beszél. A pert elvesztették. József nem érzett elégtételt, miszerint „tessék, megkapták hölgyeim, a tanú elmondta, amit tudott, vagy nem tudott”. Józsefet emiatt inkább szomorúság töltötte el. Nem Cs. miatt. A jobb sorsra érdemes ügy miatt, amit a szeme előtt tettek tönkre. Mindehhez képest hangyányinak érezte, hogy újból elfelejtették kifizetni. Később persze ez is a helyére került és rájött, hogy mi zavarja roppantul abban, hogy nem fizettek neki megbízási díjat. Az zavarta, hogy Cs. nem adta meg a lehetőséget, hogy ő döntse el, hogy munkadíj nélkül lássa el a képviseletet. Nem a kenyerét vették el, hanem a döntése szabadságát - és ezt József porig alázónak érezte. Szerette volna eldönteni, hogy a barátja barátjának az ügyét a barátjára tekintettel milyen feltételek szerint látja el. De így? A maga torz természetességével egy nyomorult kérdés nélkül ingyen? Pedig a kérdés nem lett volna bonyolult: mennyivel tartozom eddig?

József nagyon vágyott a versre, arra vágyott, hogy visszajöjjön egy átaludt éjszaka után egy reggelen, amikor a dunyha alatt meleg van és ezen kívül nincs semmi más, csak ő és a vers. Aztán jöhet az ébredés. Azon a pénteken csak az ébredés volt.