A bendzsó

A bendzsó vagy harminc éve állt József hátsó kis házában egy szekrényben. Régi csehszlovák darab volt és, ha valamivel jellemezni lehetett, akkor azzal, hogy soha egyetlen hangot nem adott ki magából. Hogyan lehetséges ez? Szeretetből, végtelen szeretetből! Megmagyarázom. 

József egy idő után nagyon sokat gondolt a szüleire. Különösen azután, hogy meghalt az apja. Ha akarta, ha nem, a legváratlanabb pillanatokban képek jöttek elő a múltjából, ködös képek, melyek ott lebegtek előtte párhuzamosan azzal a világgal, amit éppen látott, hallott, vagy érzett. A képek idővel érzetekké alakultak és döbbenetére egyre gyakrabban azon kapta magát, hogy ezek az érzetek, ha kis időre is, a valóság helyébe lépnek. Úgy értem, ami a valóságban történt, az megtörtént magától, azzal Józsefnek nem kellett törődnie. Ha autót vezetett, azt vette észre, hogy egyszer csak odaért a célhoz. Ha valakivel telefonon beszélt, elkerülték figyelmét a beszéd részletei, mind a sajátjai, mind a beszélgetőtársáéi, gyakran még azt sem tudta, hogy kivel és miről beszél, de egy kívülálló nem látott ebből semmit, mert József mondatainak volt eleje, közepe és vége, volt értelme a mondandójának, gyakran mély értelme, sőt József még a stílusra is adott, mert még szórakoztató is tudott lenni. A hátborzongató az volt, hogy József néha, jobb esetben, egy fátylon keresztül látta a valóságot, máskor meg egyáltalán nem élte meg a valóságot s ilyenkor közönyös volt a valóságban lévő önmagával szemben. A képzetei kerítették hatalmukba ilyenkor.

József korábban nem gondolt arra, hogy meg fog halni. Apja halálakor azonban szembesült ezzel a lehetőséggel, mondván, hogy ő már bizony a következő generáció; hiszen a halál nem ugrándozik generációk között, az természetellenes lenne. De, változott a világ és az a mosatni helyzetben már egyáltalán nem lenne természetellenes, hogy egyszer ő is meg fog halni. Amikor erre gondolt, a képzetek előjöttek az elme teljességgel mégiscsak kifürkészhetetlenül mély bugyraiból, és akkor hirtelen egy szelep elzárta a kellemetlen gondolatokat, a haláláét is és a jóknak adott csak utat. Kellemes, édes volt ez az állapot, volt bennük valami időtlen, feltétel nélküli és semleges. József ilyenkor belezuhant a személyesen megélt múltjába. Abba, amely kizárólag benne volt meg, csak ő tapasztalt meg, csak ő érzett át és csak ő tudott megélni újra. A fenyők susogását, a porrá alakult száraz iszapot az utcákon, Gyula bácsi biciklijét, a parti fűz vízre boruló árnyait, a dinnyézéseket, a vadludak repülő alakzatait, a tehervonatok elkopott kerekei dörrenését a síneken az éjszaka kellős közepén, egy kutya esztelen rohanását a kerítés mentén, a villámot, mely egyszer nagyon régen belecsapott a házukba, a bagolyvár illatát, a bagolyvár padlását, a bagolyvár régi bútorait, valamennyi régen elpusztult kutyáját, a földön heverő tobozokat, az egész napos fürdéseket és a szilvázást a Balatonban és a bereket … és embereket. Embereket, akikkel együtt élt, akik szerették őt, és akiket ő is szeretett és, akik közül egy meghatározó jelentőségű nemrég meghalt. 

József figyelte az érzeteit és jóindulattal viseltetett irányukban. Nem tartotta természetellenesnek sem azt, hogy előjönnek, sem azt, hogy elvonják a figyelmét.

Egyszer egyedül volt a kis házban, édes felesége kérésére tett át egy párnát az egyik ágyról a másik ágyra, amihez szüksége volt arra a párnára, amely az előbbi helyére került. Ehhez ki kellett nyitnia a szekrény ajtaját és ekkor megpillantotta a régi bendzsót gondosan nekitámasztva a szekrény belső falának. Mondanom sem kell, rögtön eszébe jutott apja és rögtön feltámadtak a kellemetlen gondolatok, de nyomban működésbe lépett a szelep is és ő azonnal visszazuhant  a múltba és nagyon jól érezte magát, mint mindig, ha ez megtörtént vele. 

Az érzet szerint nagyon szerette a country zenét és nagyon szerette a bendzsó hangját. Az összes hanglemezt megvetette, amin, ha nem is country zene, de ahhoz hasonló zene volt hallható. Minden részlet nem volt világos ebben az érzetben, de nem baj, mert a lényeg az volt, hogy újra átélte ott a kis házban, mennyire szeretne megtanulni bendzsózni. Újra megérezte szülei szeretetét, sőt most még tisztábban érezte ezt a szeretet, mert akkor, régen magától értetődő volt a szeretet, hogy úgy mondjam, fenntartás és kérdés nélkül megélt természetesség volt, de most, hogy egyikük már meghalt, ugyanazt a szeretetet érezni újra, nos, tisztább volt, mert ezúttal a szeretet feltétel nélkülisége mellett annak időtlenségét is érezte, elvégre a meghalt embert is lehet ugyanúgy szeretni, mint az élőt. Ebből az aspektusból József úgy érezte, apja nem is halt meg és nagyon boldog volt.

József szülei úgy gondolták, hogy fiuk fejlődését a bendzsó megvételével is szolgálni lehet. Persze nem azonnal, hanem miután gyűjtöttek rá és összeköthették a vételt egy csehszlovákiai túrával, pontosabban Kassa meglátogatásával, mert bendzsót venni abban az időben valamely kifürkészhetetlen okból ott lehetett.

József soha nem játszott azon a hangszeren és meg sem próbálta, pedig apja még kottát is beszerzett neki Münchenből. 

A bendzsó maga volt a szeretet, a végtelen szeretet.