Válság

Ma három órás időközzel két, egymástól független személy panaszkodott nekem. Ugyanarra panaszkodtak: a válságra, amely durván kihat mindennapjaikra. Cégeik vannak és azon gondolkodnak, hogyan lehetne megszabadulni tőlük és, hogy mit kezdjenek azután magukkal. Az egyikük egy barátom volt, a másikuk egy mesterember, aki megjavított valamit. Figyelmesen hallgattam őket. Egyikük sem ismerte a másikukat. Ami összekötötte őket így ismeretlenül is, az az volt, hogy a valóság egy szeletét ugyanúgy élték meg: egy módon hatott rájuk egy befolyásolhatatlan, hogy úgy mondjam, „objektum” - mit gazdasági válságnak hí’ a köznyelv - továbbá az arra adott válaszként a jövő szüntelen fürkészése és egyben a felkészülés az ismeretlenre. Ezzel nem voltak egyedül akkor, amikor gondolataikat megosztották velem – csak nem tudták, mert én nem szóltam nekik …