Redipuglia

Tovább kellene lépni ezen az eseten. Hiába jut eszembe minden nap, minden percben, a gondolataidnak az életet kell szolgálnia és nem az emlékeidet. Azokat tartsd meg, őrizd őket, építsd be magadba, de legyen már elég abból, ha meglátsz egy hírt, akkor az jusson eszedbe, hogy ennek a meghalt apád mennyire örülne, vagy arról mi lenne neki a véleménye. Ne tégy fel olyan kérdéseket, melyekre a választ soha nem kaphatod már meg. Ne gondold el, hogy mi lenne a válasz. Ne képzeld el a válaszokat és ne próbálj meg a képzelt válaszok szerint élni, mert ezek nem az ő válaszai, hanem a te válaszaid. Úgyhogy ne áltasd magad feleslegesen és főleg, ne kínozd magad. Meghalt; és ezen akkor sem tudsz változtatni, ha helyette gondolkodsz, helyette látsz és helyette keresel válaszokat neki feltett kérdésekre. Te nem ő vagy. Te magad vagy. Magad vagy. Egyedül vagy.

A fenti gondolatok akkor jutottak eszembe, amikor egy hírt olvastam ma arról, hogy Ferenc pápa meglátogatta Redipugliában az osztrák-magyar I. világháborús katonai temetőt. Amikor 1978-ban Olaszországban jártunk, apám fontosnak tartotta, hogy ellátogassunk ehhez az emlékműhöz az ő apja – a nagyapám – emlékére, aki mesélhetett neki a frontról sokat. Apámat nagyon érdekelte az első világháborús olasz front. Padova, Isonzo, Tirol, ez volt a könyv, amit százszor elolvasott és nem sokkal halála előtt is olvasott, ez volt az utolsó könyv, amit olvasott. Most pedig itt van e hír Ferenc pápáról és szembe jutott az olaszországi utazás, apám könyve, apám és a nagyapám, és néhány kérdés, amire már nincs válasz, csak a csend van.