Gustav Thiele, Bielefeld, 1927

Apám kiskoromban mesélt egy esetet, mely vele még a háborúban történt Öntésmajor közelében, ahol felnőtt. 1945 kora tavaszán a front már Nyugat-Magyarországon volt. Azelőtt is tudták, hogy háború van, ennek voltak jelei. Az első jel egy lengyel katonával való találkozás volt. Lengyelország 1939-es lerohanását követően lengyel menekültek tízezreit fogadta be Magyarország, köztük katonákat is. E katonák egy részét Kapuvár környékén helyezték el. Az akkor hét éves apám a gyors sodrású Kis-Rábában fürdött. A kapuvári úton lévő hídról ugrált a vízbe és egyszer csak észrevette, hogy figyeli valaki a hídról. Egy lengyel katona volt. A szép lengyel egyenruhájában a híd korlátjára támaszkodott mindkét kezével, az egyik kezében cigaretta, és apámat figyelte, amint úszik éppen vissza a hídhoz a következő ugráshoz. A háború újabb jele a nagybátyáim hadi szereplése volt, apám József, István és Mihály nevű bátyjai mind voltak katonák. A harmadik jel az amerikai légierő egyre gyakoribb szereplése volt. Először csak a bombázók átrepülései Bécs felé, hogy visszafelé haladva leereszkedjenek és megszabaduljanak üres üzemanyag tankjaiktól, illetve a bombázókat kísérő, földközelbe merészkedő vadászgépek támadásai földi célpontok, köztük gyalogos civilek ellen, akik, ha tudtak, hidak alatt találtak menedéket. Majd Győr bombázása és Sopron 1944 decemberi bombázása, ez utóbbit Öntésen is érezték, még ott is remegett a föld. Sopron ekkor tele a front elől menekülő civillel, a bombázás áldozatainak többsége is civil volt. Majd megérkezett a front. A front! Kemény lövöldözés úgy három hétig. Aztán csönd. A németek el, az oroszok be. Apám és néhány barátja áprilisban mentek ki a határba, oda, ahonnan a harcok zaját hallották: Tőzeggyármajor felé. A határ tele volt elszórt fegyverrel, harci eszközökkel és halott német katonával. A Kis-Rába partján is feküdt egy német katona halva. Apám megjegyezte ennek a katonának a nevét és nekem elmondta. A német katonának Gustav Thiele volt a neve, 1927-nen született és bielefeldi lakos volt a dögcédulája szerint. Addig jártam apám nyakára, míg végül János nevű gyerekkori öntési barátjával 2008-ban elmentünk a Tőzeggyármajor felé vezető útra, a híd közelébe, ahol az a katona meghalt. Megtaláltuk a helyet, bár a híd már nem ott van ma, ahol akkor volt. Álltunk és én elképzeltem, mi történhetett ott több, mint hatvan évvel azelőtt. Furcsa volt egy olyan földrajzi ponton állni, amelyről egészen biztosan tudtam, hogy éppen azon a helyen történt a régmúltban egy „emberi esemény”, melynek ma már semmilyen látható nyoma nincs. Mindig így vagyok ezzel; így voltam akkor is, amikor a somogyvári bencés apátság romjainál letekintettem az apátság ráccsal védett borospincéjébe (már ami megmaradt belőle), ahol láttam a nyolcszáz évvel korábban elkészített falakat és azt, hogy azok a falak penészesek ma is, talán éppen úgy, ahogy a réges-rég múltban is penészesek voltak odalent. Mintha megállt volna az idő és én ezt láttam! Ami Gustav Thiele-t illeti, biztos, hogy nincs eltemetve a soproni német katonai temetőben; elmentem, megnéztem. Wolfgang Thiele felirat látható, Gustav Thiele nem. Mindez miért érdekelt? Arra gondoltam, egyszer talán én leszek az egyetlen ember, aki tudom, hol halt meg az a katona és talán még valaki mást is érdekelni fog. És én ezt neki elmondhatom. Egy német ismerősöm utánajárt annak, lehetnek-e ennek az embernek élő rokonai Bielefeldben. Egyértelmű választ nem kaptam és többet nem teszek az ügy érdekében. Elég ebből annyi, hogy talán már egyedül én tudom, hol halt meg Gustav Thiele, illetve az biztos, aki eddig eljutott, már az is tudja. Tehát az Öntésmajortól Tőzeggyárpusztára vezető úton, a Kis-Rába mai hídjától balra húsz méterre a jobb parton a csalánosban.