Susogás

Megfigyeltem, hogy a fenyőfa lombjába egészen más hanggal csap bele a szél, mint a többi fa lombjába. Susugás ez, szünet nélküli, el nem halkuló susogás. Gyerekkoromban sokszor hallottam ezt a hangot, fenyőerdőben nőttem fel. Mondhatnám, a gyerekkorom részének tekintem ezt a susugó hangot; tehát a fenyőfa tűlevelei susogását, amikor beléjük kap a szél. Aztán nagyon sokáig egyáltalán nem hallottam ilyet, mert elköltöztem a fenyőerdőből. Érdekes, ha valami rendszeres eltűnik az ember életéből, akkor az időnként fel sem tűnik. Nem emlékszem, hogy hiányzott volna a susogás. Nem tartottam természetesnek, mert nem is gondoltam rá, ezért feltűnés nélkül volt természetes, hogy nincs ez a hang. Most nem rég megint hallottam és megrémültem. Eszembe jutott egy soha vissza nem térő, elmúlt világ, ahol ennek a susogásnak megvolt a maga helye. Eszembe jutott fiatal anyám és fiatal apám, akik valamikor régen azt gondolták ki, hogy egy fenyőerdőben építenek házat. Mi a tanulság? Nincs tanulság. Egyszer majd egyedül hallgatom a fenyőerdő susogását és nem lesz senki, aki pontosan értené, miről beszélek és mit érzek, csak én. Na, akkor leszek egymagam és ez elborzaszt.