P+R parkoló. Az autók éppen akkora távolságra állnak
egymástól, hogy közéjük már ne férjen be egy másik. Ajtót így legalább
kényelmesen (nem, nagyon kényelmesen) lehet kinyitni. Nem egy, nem kettő, nem
három ilyen autó áll így. Minél messzebbe vagyunk a bejárattól, annál
"jobb a helykihasználás", ti. a kocsik annál közelebb állnak
egymáshoz. Az arány fordított. Vagyis, aki korán jön, és a kijáratnál áll meg,
hogy ezzel a metrólejáróhoz is minél közelebb állva hagyhassa az autóját, a
parkolóba betérve sok szabad helyet lát, ezért nem is
"takarékoskodik" a szabad hellyel, beáll, ahogy éppen esik, pl. 2
m-re a szomszéd autótól, majd a következő is annyira ... a később jövők pedig
szentségelnek, hogy nekik nem jutott hely, de erről nyilván nincs fogalma a korán
jövőknek ... (nyilván tisztelet a kivételnek). Ez az egész persze semmiség, van
ennél nagyobb baj is.
Egy decemberi estén, fagyos szélben külföldi barátaimmal az egyik balatoni kőmóló végén voltam; beszélgettünk. Ők akkor látták először a tavat és az ottani fényeket. Megfigyelhettem, hogyan viszonyulnak ahhoz, ami nekem az életem részét képezi kis koromtól fogva. Az élet tele van ehhez hasonló reggelekkel, nappalokkal, estékkel. Elhatároztam, hogy megírom őket és egy részüket elhelyezem ezen a blogon. Másról is írok. Aki megtisztel az olvasással, megjegyzésével megoszthatja véleményét.
Disable Copy and Paste
!->
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése