Kismadár

Volt egy kismadár, amely minden hajnalban megszólalt Jonasnak. Ennek a kismadárnak mindegy volt, hogy tél, tavasz, nyár, vagy éppen ősz van, de az is mindegy volt neki, hogy fagyott odakint, vagy zuhogott az eső, vagy éppen nem zuhogott az eső, továbbá, hogy sötét volt-e még, vagy már felkelt a Nap, a kismadár rendületlenül felébresztette Jonast. Pedig egyáltalán nem akart felébredni minden egyes hajnalon. Jonas nem tehetett ez ellen semmit, mert a kismadár a fejében szólt és a kismadár mindig magával hozta azokat a szomorú gondolatokat, régi események lengő vászon lenyomatait. A múlt volt ez. Jonasra reggelente rátört a múlt, a soha újra át nem élhető és ez félelemmel töltötte el. Eszébe jutott a gyerekkora, szagok, barátok, kalandok jutottak az eszébe, továbbá eszébe jutott az apja. Az apja illata, az apja keze, az apja történetei, az apja mosolya, az apja írása, az apja hangja, az apja humora, az apja szigora, az apja mosolya, az apja autói, az apja katonasága, az apja testvérei, az apja gyerekkora, az apja meséi, az apja borotvája, az apja haja, az apja füle, orra, lába, hasa, az apja szeretete, az apja megbocsátása, az apja bora, az apja söre, az apja, epekövei, az apja szilvái és legvégül mindig ... az apja halála … és ekkor volt aztán igazán elviselhetetlen a kismadár éneke, pedig az csak két hangból állt.  A kismadár hangjai vékonyak és magasak voltak. Egymást követték ütemesen és kérlelhetetlenül, megadva a ritmusát a múlt érzeteinek, szavainak és emlékeinek és az apja halálának. Jonasnak ordítani volt kedve. Lehet, hogy halkan, úgy, hogy ne ébresszen fel senkit ... hangtalanul ordított is minden hajnalban ... 

Jonas nem tudott tenni e hangok ellen semmit, csak feküdt a sötét szobában, figyelt, mintha a csöndből előjönne valamilyen megnyugtató igazság, de az soha nem jött elő. Próbált elaludni újra és újra. Voltak bevett gondolatai, képei, melyek - így gondolta legalábbis - segítenek neki. Volt, hogy el tudott aludni újra, és volt, hogy nem tudott elaludni újra. Legalábbis így érezte, de reggel, amikor felébredt és felkelt az ágyból, minden alkalommal örült, hogy nagy világosságot lát, mert ez azt jelentette, hogy nem látta felkelni a Napot a maga teljességében, márpedig, ha ezt nem látta, akkor úgy telt el néhány óra a madara éneke óta, hogy akkor bizony aludt, legalábbis ezt gondolta. Pedig nem aludt. Az apjával volt. Egyedül volt az apjával.