Bolero

Volt egy harmadik eset, vagy harminc éve történt – hogy mi volt az első kettő, az témánk szempontjából lényegtelen, legyen elég annyi, hogy amiről most írok, az is belefért a sorba. Szóval, apám elragadó és nagyon szeretnivaló ember volt. Volt egy zenemű, amit nagyon megszerettem akkoriban, valamikor a ’80-as évek elején. Egyszer hallottam a rádióban és utána napokig a fülemben volt a dallam és a ritmus. A Bolero volt az Maurice Raveltől. Szerettem volna  a lemezt megkapni születésnapomra. Aztán feljöttünk Pestre és apám úgy kezdte a Rózsavölgyi Zeneműboltban az eladóval, miután ledrágámozta illedelmesen köszönve is neki, hogy ő egy különlegességet szeretne venni, a Bolerót, Maurice Raveltől. Az elárusító visszakézből megkérdezte apámtól, hogy ezt a kérést miért tartja különlegesnek. Apám erre hirtelen nem tudta a választ.

Rosszul éreztem magam. Az eladó hangjában érzékeltem a minősítést, mellyel azt az embert illeti éppen, akinek már a kérdése sokat elárul magáról, elvégre már a kérdés is minősít … Az eladó hangjában és pillantásában ezeket a kérdések  halottam és láttam: "Hát nem tudja maga uram, hogy Maurice Ravel Bolerója egyáltalán nem különleges? Hát nem tudja maga uram, hogy ez a mű csak annak különleges, aki a zene világát illetően roppant sekélyes ismeretekkel rendelkezik? Hát nem tudja maga uram, hogy éppen itt, ebben a boltban a különleges alatt mást értenek? Hát miféle tojás maga uram, honnan jött?"

Szóval, sajnáltam apámat, mert úgy tűnt, akaratán kívül elárulta magát, mert tudtára adta egy idegennek, hogy fogalma sincs arról, hogy Marurice Ravel Baloerója nem különleges itt, továbbá dühös is lettem az elárusítóra, mert elárulta őt előttem, mert illetéktelen kérdést tette fel neki, mert érzékelhetővé tette, hogy mit gondol róla, és ez egyáltalán nem illett abba a képbe, amit én gondoltam az apámról. Akkoriban az efféle tapintatlanság ismeretlen volt számomra - no, később sem gyakran tapasztaltam ilyet.

Apám persze tudta a választ, nem jött zavarba és kivágta magát. „Tudja asszonyom azért különleges ez a lemez, mert még nem vettük meg és a hétvégén szeretnénk meghallgatni otthon, együtt.” – válaszolta. Az igazsághoz tartozik, hogy ennek a közlésnek csak az első fele volt valós, mert nem terveztük meg előre, hogy majd együtt is hallgatjuk meg a zenét, de – ha már így alakult – végül is így történt.

Mégis lett tehát haszna az eladó tapintatlanságának. Életemben először, és azt hiszem utoljára is, az apámmal együtt meghallgattam egy komolyzenei darabot az első taktustól az utolsóig! Nagy szó ám ez!

A lemez is megvan és tulajdonképpen a hála is megvan az eladó felé, mert okot szolgáltatott arra, hogy a szaván fogjam aput.