A metrón egy lánynak táska volt a vállára vetve. Előttem ült, leszállni készült. észrevettem, hogy valamilyen üveg/pet palack kiborulhatott a táskájában, mert csöpögött a víz belőle. Míg állt az ajtó előtt, szép kis tócsa alakult ki
alatta. Nem vette észre. Gondoltam, szólok neki. Oda is mentem hozzá és megszólítva "bocsánat", mondám,
"csöpög a táskádból a víz" és rámutattam a tócsára. A lány rám nézett
és az éppen kinyílt ajtón elmenekült előlem. Menekültében még vissza is nézett
rám rémült szemeivel, hogy nem követem-e. Pedig nem történt más, mint, hogy egy
ember megszólított egy másikat ... a nagyvárosban ... remélem, már tudja, hogy
kifolyt a vize.
Egy decemberi estén, fagyos szélben külföldi barátaimmal az egyik balatoni kőmóló végén voltam; beszélgettünk. Ők akkor látták először a tavat és az ottani fényeket. Megfigyelhettem, hogyan viszonyulnak ahhoz, ami nekem az életem részét képezi kis koromtól fogva. Az élet tele van ehhez hasonló reggelekkel, nappalokkal, estékkel. Elhatároztam, hogy megírom őket és egy részüket elhelyezem ezen a blogon. Másról is írok. Aki megtisztel az olvasással, megjegyzésével megoszthatja véleményét.
Disable Copy and Paste
!->
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése