Ennek nem így kellett volna
történnie!
Együtt nőttünk fel, együtt
dolgoztunk, együtt vizsgáztunk, együtt tanultunk, együtt utaztunk, együtt
ettünk, együtt ittunk, együtt röhögtünk, együtt autóztunk, együtt fürödtünk a
Balatonban, együtt írtunk, együtt ugrottunk fejest a vízbe, együtt énekeltünk,
együtt címereztünk, együtt szedtünk meggyet, egy tálból ettük a cseresznyét, és
én idővel rájöttem, hogy nem vagy őszinte, hogy becsapsz, hogy lenézel, hogy magadnak
való vagy, hogy nincs humorod, hogy nincs szókincsed, hogy csak makogsz, hogy
nem értem, mit mondasz, hogy szégyellsz, hogy nem olvasol, hogy nem beszélsz,
hogy átnézel rajtam, hogy nem tisztelsz, hogy nem tiszteled azokat sem, akiket
én tisztelek, hogy nem tudsz viselkedni, hogy nem tudsz kilépni a mázsás kő
alól, ahol vagy, hogy beteg vagy és nincs szükséged rám, hogy beteg vagy és
nincs szükséged rám, hogy beteg vagy és nincs szükséged rám, érted? Beteg vagy
és nincs szükséged rám. Pedig együtt nőttünk fel.
Ennek nem így kellett volna
történnie! Nincs más, csak a szavak és a csend. Amíg itt vagyunk, nincs más,
csak a szavak és a csend, amiben nincsenek szavak. És így megy el az idő. Egyedül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése