Nem tudom megállni, hogy ne írjak
erről az emberről, pedig csak az őt ábrázoló fényképeit láttam. A hangját sem
hallottam, nem voltam a közelében, nem fogtam vele kezet és soha nem beszéltem vele.
Viszont ott vannak azok a fényképek! Fényképek a világ
különböző tájairól. Törökország, Mexikó, Oroszország, Olaszország, az USA és
Anglia, mind ott sorjáznak és ő mindegyik fényképen látható, és mindegyiken belemerevedve figyel a kamerába. Fején a kék sapka, kezei a mindig más-más színű
nadrágjai zsebében. Féloldalasan állva sejteti, hogy az a
világ legtermészetesebb dolga, hogy ő ennyi helyen megfordul és kívánja, hogy ezt így is gondolják róla. Nekem mégis az a benyomásom,
hogy ő nem ilyen, úgy értem, a fényképek nem őt mutatják, hanem azt az embert, akit szeretne maga helyén látni. Tudja,
mennyire nem mindennapi abból az országból, ahonnan ő jön egy houston-i iroda
előterében hűsben ülve várni az elegáns, rusztikus hatású bútorok között
arra, hogy valaki beszólítsa egy másik helyiségbe. Tudja, ezért lefényképezteti magát, majd
közszemlére teszi egy közösségi oldalon, hogy más is lássa, hol, milyen
körülmények között ül ő éppen - várva a bebocsáttatást, ahol dolga van.
Mindent
az orrunkra akar kötni, tolakszik, arca feszes, fegyelmezett és bejáratott, de
a sapkáját nem veszi le a fejéről, azt azon hagyja félig a szemébe húzva. Lazán
ül a mélybarna színű bőrfotelben térdig érő sötétkék színű farmernadrágjában. Nyilvánvalóan úgy
gondolja, hogy ebben a helyzetben testének ez a beszéde az, amellyel képes azt
a meggyőződést keltetni a fénykép szemlélőjében, hogy ez az ember bizony ide termett,
neki ez a környezet a természetes, már sokszor volt ebben a helyzetben, hiszen – érezd csak - ő ilyen környezetben nőtt fel, vagy, ha nem, hát könnyen belenőtt ebbe. Neki ezek a színek, szagok, formák egyáltalán nem hatnak
szokatlannak, ez az ő világa, ehhez ő már nagyon rég óta hozzá van szokva.
Márpedig, ha hozzá van szokva, akkor ebből nem is enged, ha nem enged, akkor tud
tenni is azért, hogy ebben ne legyen változás, ha tud tenni érte, akkor nyilván meg is lehet benne bízni, mert ő a megbízható ember, bízzunk meg benne hát mi is. Ő a megbízható ember, akinek ehhez éppúgy kell a tárgyi környezet, ahogy ennek a bemutatása is.
Szerintem azonban mindez hazugság. Elárulta magát! Fontosnak tartotta, hogy készüljön fénykép róla akkor és ott. Ilyen a
látszat és az is, aki ezt a fényképet fontosnak tartja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése